
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
A Vkuszno – i tocska (Finom – és pont) elnevezést kapta az Oroszországot elhagyó McDonald's helyén megnyíló gyorsétteremlánc – közölte Oleg Parojev, a cég vezérigazgatója a sajtóval vasárnap Moszkvában.
2022. június 12., 13:142022. június 12., 13:14
Az első 15 gyorsétterem vasárnap fogadta az első vendégeket, hétfőn pedig további félszáz étterem nyit ki újra ott, ahol korábban az „arany” M betűs cégér alatt árulták a kólát, a húspogácsát és az orosz piacról az ukrajnai invázió miatt eltávozott amerikai cég jellegzetes desszertjeit.
Parojev szerint az első időszakban az egész megszokott kínálat még nem elérhető, amit logisztikai problémák és a csomagolással kapcsolatos nehézségek számlájára írt. Elmondta, hogy az étlapról lekerült a BigMac hamburger és a McFlurry fagylalt, mert ezeket a termékeket a fogyasztó a McDonald's márkához köti.
Megígérte azonban, hogy a cég a közeljövőben „méltó” módon fogja helyettesíteni ezeket a termékeket. A vállalat az ízeket a régiókhoz fogja igazítani, de az orosz McDonald's-utód kínálatában sem szerepel az alkohol. A vezér elmondta, hogy a lánc „megváltoztatta” árait, hogy „megfizethetően maradjon finom”. Tájékoztatása szerint
A McDonald's március 14-én függesztette fel tevékenységét Oroszországban az ukrajnai „különleges hadművelet” miatt, két nappal később pedig bejelentette, hogy elhagyja az orosz piacot és eladja az országban lévő eszközeit. Az orosz lánc tulajdonosa Alekszandr Govor üzletember, aki korábban 25 szibériai franchise-éttermet vezetett. A vállalat pénzügyi jelentése szerint
A McDonald's első üzlete 1990 januárjában nyitott meg a Szovjetunióban, a moszkvai Puskin téren, azon a helyen mostantól egy Vkuszno – i tocska üzemel.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!