Hirdetés

Fesztiválok vetélkedése

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Július közepén lesz a Félsziget Marosvásárhelyen, de úgy tűnik, riválisa is akad a rendezvénysorozatnak: Kolozsvár nem mond le a tavaly elkezdett fesztiválszervezésről, sőt az eddigi főszervező, Bodor László sem – csak új nevet választanak a kincses város melletti rendezvénynek.

2014. január 13., 12:572014. január 13., 12:57

Miután decemberben bejelentették, hogy egy év után visszaköltözik a Kolozsváron sikertelennek bizonyuló Félsziget Fesztivál Marosvásárhelyre, a hétvégén a rendezvény weboldalán meg is jelent a tervezett időpont: az utóbbi évek szokásától eltérően nem augusztus végén kerül sor majd rá, hanem július 17. és 20. között. A honlapról minden más adat eltűnt, csak a tervezett dátum szerepel rajta, valamint az, hogy Marosvásárhelyen szervezik.

A pontos helyszín és a program a továbbiakban kerül fel az új honlapra – mondta a Maszol.ro-nak Szepessy Szabolcs, a márkanév tulajdonosa. Csegzi Sándor, a marosvásárhelyi polgármester tanácsadója azt mondta, a Félsziget Fesztivál szervezői még nem nyújtottak be semmilyen dokumentumot vagy kérvényt a városházára az idei rendezvénnyel kapcsolatban.

Mint ismeretes, a rendezvény márkanevét bejegyző Szepessy még decemberben elmondta, hogy lejárt a Bodor László vezette régi szervezőcsapat szerződése, és a 2014-es rendezvényt biztosan nem is ők szervezik majd. A Félsziget „hazaköltözéséről\" is a sajtóból értesült az addigi főszervező, Bodor László. Ő azonban ennek ellenére nem mondott le terveiről, a tavalyi helyszínen, a Kolozsvár melletti Gorbó völgyében készül ismét szabadtéri rendezvényt szervezni, csak nem Félsziget néven. Már tárgyalnak is a partnerekkel és a támogatókkal a részletekről, s próbálják ugyanazt megszervezni, mint az eddigi években, csak más névvel.

Azt, hogy a kincses városban idén is tartanak egy tavalyihoz hasonló fesztivált, Kolozsvár polgármestere, Emil Boc is megerősítette múlt héten. Szerinte a Félsziget Kolozsváron marad ha nem ezen a néven, akkor egy másikon, amely majd a kincses város brandjévé válik. A polgármester mindemellett azt is megígérte, hogy idén is legkevesebb 150 ezer lejjel támogatják a rendvényt.

Szász Cs. Emese

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés