
Fotó: Tamás Attila
Ferenc pápa mosodája nevet kapta a Róma belvárosában megnyílt mosoda, amelyben hajléktalanok tisztíthatják ruháikat és takaróikat – közölte a pápai alamizsnahivatal.
2017. április 11., 11:052017. április 11., 11:05
2017. április 11., 12:232017. április 11., 12:23
A gépek működtetésében önkéntesek segítenek. A mosodában hat mosó- és hat szárítógépet helyeztek el, valamint vasalókat: a legmodernebb háztartási gépeket egy ismert multinacionális cég adományozta, és ingyenesen szolgáltatja a mosószert is.
A mosoda a Vatikántól nem messze levő Trastevere negyedben nyílt meg, a Szent Egyed közösség szegényeknek és hajléktalanoknak fenntartott egyik központjában. A létesítmény mellett a következő hónapokban borbélyüzlet, orvosi rendelő és élelmiszer-, valamint ruhaelosztó is működik majd.
Ferenc pápa 2015 februárjában nyitott meg egy zuhanyzóhelyet a Szent Péter tér oszlopcsarnokának oldalában, majd ugyanitt ingyenes borbélyszolgálat is elkezdett működni, tavaly pedig szintén itt orvosi ambulancia nyílt. 2015-ben a Vatikán közelében éjszakai szállást is nyitottak hajléktalan férfiak számára.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!