Hirdetés

Fények, képek, kalandok

Negyedik alkalommal ad otthont a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum a Wildlife Photographer of the Year, a világ legrangosabb természetfotó-versenyének nyertes képeiből összeállított kiállításnak; a szerdán megnyílt tárlaton a szervezők életmű-kiállítással tisztelegnek Forrásy Csaba természetfotós munkássága előtt.

MTI

2009. május 29., 10:582009. május 29., 10:58

Radisics Mihály, a Magyar Természetfotósok Szövetségének elnöke a kiállítás megnyitóján ismertette a természetfotósok „Oscar”-jának is nevezett díj odaítélésének folyamatát. A versenyre rekordszámú nevezés érkezett, több mint 32 ezer kép.

„Ezekből a múzeum szakemberei válogatják ki azt a mintegy 10 ezer darab képet, ami a második fordulóba bekerül. Egy hónap válogatás után választják ki végül azt a kilencvenet, ami aztán fél éven keresztül megtekinthető a Londoni Természettudományi Múzeumban” – fejtette ki Radisics Mihály.

A tárlatot – amit London után a világ 60 országában is bemutatnak – a szigetországban több mint egymillióan tekintették meg. A versenyre évről évre egyre többen neveznek; 1964-ben, az első megmérettetésre 600-an, 2005-ben 17 ezren, 2008-ban pedig 32 ezren jelentkeztek.

A tárlat annyiban speciálisan magyar, hogy mindig szerveznek hozzá szatellitkiállítást magyar alkotóktól. Idén Forrásy Csabának szerveztek kiállítást, aki az egyik első Wildlife-versenyen a díjazottak között volt. Forrásy Csaba elmondta: mindig vonzódott a rejtett életmódot élő állatok iránt.

A denevérek iránti szenvedélyét egy, az 1970-es években látott National Geographic-fotó keltette fel. „Eszembe jutott, milyen izgalmas ezeknek az állatoknak az élete, és technikailag milyen nehéz lehet őket lefényképezni. Mindig szerettem a kihívásokat, ráadásul ez szakmailag is érdekes volt.

Villamosmérnöki diplomával rendelkezem, így terveztem egy úgynevezett fénysorompót, amelynek segítségével sötétben is meg lehet örökíteni a bőregereket, akár repülés közben” – mesélte Forrásy Csaba, aki szólt arról, hogy kifejezetten élvezi a fotózások „kalandjellegét”, azt, hogy barlangokban alszik, sziklákat mászik azért, hogy megörökítse, miként alusszák téli álmukat a zúzmarás denevérek.

„Most harminc kép látható, ezek számomra a legkedvesebbek, noha fáj néhány kimaradt fotóért a szívem” – fűzte hozzá. Tárlatának ezért lett a címe: Szívem rokonai.

A BBC Wildlife Magazin és a Natural History Museum közös rendezésében megvalósuló megmérettetés célja, hogy a természetfotót a többi művészeti ággal azonos rangra emelve a Föld szépségét, élővilágának gazdagságát, sokszínűségét a lehető legnagyobb közönség számára bemutathassák. A budapesti kiállítás augusztus 24-éig várja a látogatókat.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque de Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés