Hirdetés

Feltöltődésre alkalmas zene: Székelyföldön turnézik a magyarországi Belau zenekar

•  Fotó: Facebook/Belau

Fotó: Facebook/Belau

Szívesen lépünk fel Erdélyben – nyilatkozta a Krónikának Kedves Péter, a magyarországi Belau zenekar alapító tagja. Az elektronikus zenei alapokon modern popzenét művelő formáció ismét Erdélyben turnézik: a hétvégén Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön koncertezik.

Bede Laura

2018. április 19., 16:182018. április 19., 16:18

– Bár 2017-ben volt egy háromállomásos erdélyi turnétok, most első alkalommal léptek fel Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön. Hogyan esett a választás ezekre a városokra?

– Igen, tavaly év elején volt egy 3 állomásos turnénk, ami remekül sikerült, de szerettünk volna új helyeket is megnézni. Szerencsére Székelyudvarhelyre, Csíkszeredába és Sepsiszentgyörgyre is meghívtak bennünket.

Hirdetés

– A romániai koncerttapasztalatok alapján mennyire ismer benneteket a közönség?

– A zenekar fiatal kora ellenére már játszottunk itt 6-7 alkalommal fesztiválokon és klubokban egyaránt, eddig mindig pozitív és érdeklődő volt a közönség, minden koncerten kifejezetten sokan voltak, ezért is szeretünk Erdélyben játszani.

– Milyen repertoárral készültök az április 20–22. közötti fellépésekre?

– Az első és eddig egyetlen nagylemezünk dalai mellett vadonatúj számokat is játszunk a közelgő második LP-nkről, sőt lesznek olyan dalok, amiket először itt hallhat a közönség, szóval izgalmas lesz.

– A Belau kezdetben szólóénekessel, később duóvá bővülve tűnt fel a magyar zenei palettán mindössze pár éve. Azóta több mint 100 koncertet adott, az együttes a legnagyobb magyarországi fesztiválokon és klubokban, összesen 19 országban lépett fel. Minek köszönhető a folyamatosan növekvő népszerűség?

– Elsősorban a rengeteg munkának, amit belefektettünk ebbe a két évbe, szeretnénk minden téren egyre jobbak és jobbak lenni: gondolok itt a dalokra, koncertekre vagy akár a promócióra. Szerencsére úgy tűnik, egyelőre tetszik az embereknek amit látnak, hallanak, reméljük, hogy egyre többekhez jut el a zenénk.

– Zenétekben az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. Mi a célotok ezzel az ötvözéssel?

– Szeretnénk, hogy aki meghallgatja a zenéinket vagy eljön egy koncertre, kicsit kiszakadjon a hétköznapi pörgős világból, át tudja gondolni az igazán fontos dolgokat, megpihenjen pár percre és feltöltődjék.

– Legutóbb a világ egyik legjelentősebb zeneipari eseményén, az austini SXSW Fesztiválon, Texasban képviseltétek Magyarországot, áprilisban pedig folytattátok európai turnétokat. Milyen tapasztalatokkal tértetek haza?

– Abszolút jó tapasztalatokkal és rengeteg élménnyel tértünk haza, remélem, lesz lehetőségünk visszamenni Amerikába is. 3 koncertet adtunk, és több szakmabeli emberrel ismerkedtünk meg, reméljük, hogy ezt tudjuk majd kamatoztatni.

– Első lemezetek tavaly jelent meg The Odyssey címmel, amely Fonogram díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A második lemez előreláthatólag ősszel lát napvilágot. Milyen dalok lesznek rajta, illetve közreműködnek-e más előadóművészek is az együttes tagjain kívül?

– Eddig egy dal jött ki a lemezről, Redefine címmel, amelyben Szécsi Böbe énekel, de hamarosan jön az újabb single egy osztrák énekesnővel közösen. A lemezen több külföldi alkotóval működünk együtt a tervek szerint, és megpróbáljuk újabb tájakra elkalauzolni a hallgatóinkat.

Galéria

– Az erdélyi turné után milyen fellépéseket terveztek idénre, hol találkozhat még veletek a közönség?

– A legfontosabb talán, hogy bekerültünk a Nagyszínpad nevű programba, az ottani fellépésünk abszolút kiemelkedő koncert lesz két hét múlva Budapesten. A nyáron a legnagyobb magyar fesztiválokon valamint 7-8 külföldi fesztiválon is játszunk, szinte biztos, hogy visszatérünk Erdélybe is. Ősszel pedig az új lemezzel folytatjuk a turnét Európa-szerte.

A Belau székelyföldi koncertkörútjának állomásai
A Belau zenekar pénteken 22 órától a székelyudvarhelyi Felső G-ben, szombaton 21 órától a csíkszeredai Grundban, vasárnap 19 órától a sepsiszentgyörgyi Szimpla szórakozóhelyen koncertezik. Az együttes – amelyet Kedves Péter alapított 2015-ben – elektronikus zenei alapokon modern popzenét játszik. 2016 novemberében több neves hazai énekesnő vendégszereplésével (Antonia Vai, Dallos-Nyers Boglárka, Myra Monoka, Herrer Sára, Szécsi Böbe) megjelent a The Odyssey című bemutatkozó nagylemezük. Az album dalait koncertjeiken többnyire négyfős felállásban szólaltatják meg, Szécsi Böbével és Kiss Benjáminnal (Paperdeer) kiegészülve.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés