
Fotó: Biró István
2009. július 23., 10:442009. július 23., 10:44
Valóban mindenfelé szorgoskodó fiatalokat látni: volt, aki színpadot ácsolt, csavarokat húzott, rudakat cipelt, vagy éppen távbeszélőn adta az utasításokat. A Sörpatika ernyői alatt is alig féltucatnyian kerestek menedéket az égető nap elől. „Na elég volt a henyélésből, gyertek vissza dolgozni” – kiáltott oda egyik az főnököcske hűsölő beosztottjainak. Az ukáz után már csak két, hangsúlyuk alapján ítélve gyergyószéki fiatal maradt, sörösüvegek társaságában.
Néhány méterrel odébb a Bolyai utcai keleti teázót működtető Weinraub Eduard és csapata szorgoskodik. „Csak nem teát fognak itt is kínálgatni?” kérdésünkre a főnök elneveti magát. „Ide a pia kell, az is minél nagyobb mennyiségben” – mondja. Közben az egykori víkendtelepi futballpályán a semmiből nő ki a civil falu. Összesen 35 szervezet gondoskodik majd a látogatók kulturális, sport- és tájékoztató jellegű programjáról. De idén is lesz művésztelep, humorfesztivál, bungee jumping meg egyebek. A szervezésről szólva, Bodor László lapunknak azt is elmondta, hogy a tavalyinál sokkal több mozgóvécét szereltek fel, ugyanakkor lényegesen nagyobb szeméttárolókat helyeznek el. A fellépők közül senki nem mondta vissza az utolsó pillanatban a marosvásárhelyi koncertet, a jegyek is szépen fogynak. Külön elégtételt jelent a szervezőknek, hogy idén olyan együtteseket is sikerült a Félszigetre csalogatniuk, mint a The Prodigy, a Nine Inch Nails vagy a péntek este fénypontjaként számon tartott Tiesto.
Bodor elmondása szerint ezek mind olyan csapatok, amelyek többnyire csak fővárosokban lépnek fel, félszigetes jelenlétük azonban jelzi, hogy a négynapos rendezvény nemzetközivé nőtte ki magát. A szervezők bíznak a meteorológusok előjelzéseiben, és a tavalyi esőzések után kimondottan csak napsütésre számítanak. Kérdésünkre, hogy az idei fellépők kínálatában miért nem található egyetlen örökzöld magyar együttes sem, Bodor rávágta, hogy aki a magyar popzenében számít, már mind fellépett az elmúlt években a Félszigeten. „Tudom, hogy a mai negyvenesek, ötvenesek hiányolják az öregebb magyar zenekarok jelenlétét, de nem hívhatjuk minden évben ugyanazokat” – magyarázta a szervező, aki felemlegette, hogy két évvel ezelőtt is sokaknak csalódást okozott a nagy dérrel-dúrral beharangozott LGT.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.