Hirdetés

Félsziget: hangolás, sátorhelyfoglalás

Csütörtökön a nulladik nappal vette kezdetét a hetedik Félsziget Fesztivál. Amint a nap neve is sugallja, az igazi nagyüzemre csak péntektől arrafelé lehet számítani. Pénteken lép színpadra a Félszigeten többek között, a holland Tiesto, szombaton az egyesült államokbeli Nine Inch Nails, vasárnap pedig a brit The Prodigy. Csütörtökön kora este még csak a sátorhelyfoglalás, ismerkedés és a hangolás ideje volt – ez utóbbi mind a fellépőkre, mind a sörivókra értendő. Noha a Coke Teraszon, a Freedom Arénában és az Ursus Party sátorban volt némi mozgás, a színpadok előtti terek majdhogynem üresek maradtak.

Szucher Ervin

2009. július 24., 10:332009. július 24., 10:33

A kocsmák padsorait is jobbára szervezők, segédek és józan fiatalok foglalgatták. Ennek oka talán nem is annyira a lézengő közönség, mint inkább a korcsmárosok által megszabott borsos árak. Egy még csak féldecisnek sem mondható sörért legalább négy lejt kellett lepengetni, aki meg a folyékony kenyeret valami szilárddal is megtoldotta volna, annak még mélyebbre kellett a zsebébe nyúlnia. Egy forró kutyáért, akárcsak a hamburgerért meg kofapecsenyéért öt lejt kértek. Jobban járt az, aki egy zsíros vagy zakuszkás kenyérre nevezett be. Ezeket már egy, illetve másfél lejért meg lehetett vásárolni, igaz, egyes helyeken csak este nyolc óra után. „Drágák vagyunk, mert sokba kerül a hely bérlése. Ráadásul a szervezők azt is megszabják, kitől rendeljünk. Hiába hoznánk mi olcsóbb és talán minőségibb árut, ha itt akarunk lenni, alkalmazkodnunk kell” – panaszolta el az egyik terasz tulajdonosa. Az árak azonban nem ijesztettek el mindenkit. „Nem enni jöttünk mi ide – mutat a söröspoharára Barabás Elemér, egy Csíkszeredából érkezett fiatalember, amikor a kajaárakról faggatjuk. – A napi öt-hat sörre futja, még besegítünk itt-ott, esetleg amott, és máris meglesz a tíz sörünk. Attól meg teljesen mindegy, ki és mit játszik a színpadon, nekünk úgy is tetszik”. Akad azonban olyan is, akinek a négynapos belépőre sem futja, és a pénztárak előtt sorban állók köréből próbálja összekoldulni barátnője jegyére valóját. Mint az első reakciókból kiderül, a regáti hangsúllyal beszélő fiatalember nemigen jár sikerrel a székelyek körében. „Örülünk, ha meg tudjuk venni ezeket az évről évre egyre drágább jegyeket, és három napig meg tudunk élni” – mondja a sorban álló Magdolna, majd arra inti a támogatóra várókat, hogy koldulás helyett vállaljanak fel valami két-három órás alkalmi munkát, abból legalább egy napijegyet vehetnek. A fesztivál főszervezője, Gerendai Károly szerint a CokeLive Félsziget belépőinek ára mintegy 60-70 százalékkal, kisebb mint a Nyugat-Európában megrendezett hasonló jellegű fesztiválok jegyárai. Gerendai továbbá elmondta még, hogy a fesztivál idei költségvetése 1,2 millió euróra tehető. A Sziget produkciós iroda ügyvezető igazgatója a jegyeladás részleteire is kitért, megemlítve, hogy Magyarországon 200 jegyet vásároltak meg. Romániában a legtöbb belépőt – a következő sorrendben – Marosvásárhelyen, Bukarestben és Kolozsváron adták el. A fesztiválon fellépő együttesek egyharmada romániai, egyharmada Magyarországról jön, a többiek pedig nemzetközi zenekarok. Ezt az újonnan kialakult arányt az elkövetkező években is szem előtt kívánja tartani majd a szervező csapat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés