miután a légierőnél alapszinten kitanulta a harci repülőgépek és helikopterek vezetését – ezen a héten a királyi haditengerészet kadéti egyenruháját öltötte magára. Első feladata – mint minden tengerészújoncé – az volt, hogy a dartmouthi haditengerészeti akadémia kiképzőhajóján horgonyt vessen. Vilmos azonban – a kamerák kereszttüzében – meglehetősen sutára sikeredett mozdulattal elvétette az ütést, és a művelet csak a második kísérletre sikerült. A hagyomány azonban azt diktálja, hogy a horgonyvetést elsőre elhibázó újonc egy-egy rekesz sört köteles fizetni zsoldjából a hajón szolgáló tengerésztársainak.
A dartmouthi haditengerészeti akadémia komoly jelentőséggel bír a királyi család életében. Az uralkodó ugyanis, akkor még 13 esztendős hercegnőként, 1939 júliusában szüleivel, VI. György királlyal és Erzsébet anyakirálynővel hivatalos látogatást tett itt, és kísérőjükként egy fiatal tengerésztisztet jelöltek ki. Az elegáns tiszt az egykori görög királyi família sarja volt, ma pedig úgy hívják, hogy Fülöp edinburgh-i herceg, és immár 61 éve a királynő hitvese.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.