Hirdetés

Feloszlik a Role zenekar

Bár egy új album megjelenése általában örömhírként szolgál egy zenekar életében, a huszonnyolc éves csíkszeredai Role számára a Pille felvétele az utolsó közös munka volt – jelentette be kedden sajtótájékoztatón az együttes, amelynek mostantól három tagot is pótolnia kellene, így nem folytatja a közös zenélést.

Izsák-Székely Judith

2016. február 09., 19:092016. február 09., 19:09

Nem koncerttel búcsúzott közönségétől a Role, hanem albumbemutatóval, és az album sem szokványos módon készült: a felvételeket nem stúdióban, hanem a Nagyhagymás-hegységben forgatták.

„A tagok képességeire, erősségeire-gyengeségeire építkezve születtek a dalaink. A zenekar úgy viselkedett, mint egy utolérhetetlenül jó hangszer, mindenkinek anynyira megvolt a funkciója, hogy ez pótolhatatlan, azt hiszem” – indokolta Nagy Tivadar, a frontember, miért nem lehet helyettesíteni a hétfős csapat tagjai közül azokat, akik másként látják a folytatást. Balázs Zoltán dobos és Salamon Orsolya, aki furulyákon játszik, nemsokára összeházasodik, így nem tudnának „teljes gőzzel” részt venni a zenekar munkájában. Azt az életformát, amit a koncertezés, a próbák megkövetelnek, már nem tudják tovább vállalni – mondta Balázs Zoltán.

Bodor Emese, bár nem jelezte a zenekarból való kiszállási szándékát, már az elmúlt évben öt hónapra külföldi munkát vállalt, ugyanígy idén, és bár kiváló helyettesével sikeres turnét jártak végig múlt évben, Nagy Tivadar szerint ez mégsem ugyanaz volt, mint a tizenegynéhány éve állandó tagok által játszott zene. Az Agora Alapítvánnyal, amelyet a zenekar egy része tartott fenn eddig is, folytatják a tevékenységüket, megszervezik a jól bejáratott rendezvényeiket, a Dob-ban Ritmusfesztivált, a költészetnapi és egyéb kulturális programjaikat – hangzott el.

Nagy Tivadar hangsúlyozta, nem akarja abbahagyni a zenélést, hiszen ez az, amihez ért, de hitelesen többé ezeket a dalokat más felállásban, más csapatban nem fogják játszani. „A zenekar Erdélyben – és nemcsak – egyedülálló csapat volt, amely olyan projekteket valósított meg, amikre tudtommal nincs példa. Vannak nagyzenekarok, amelyek nagykoncertekkel jelentkeznek, kis együttesek, amelyek szűkebb körben lépnek fel, de nem tudok arról, hogy létezne olyan formáció, amely ilyen átfogó szerepet tudott betölteni, mint mi, hogy mindenütt jelen legyen, a sportarénás koncerttől a versbemutatóig, Csaba testvér kíséretétől (ahol a misék hátterénél szolgáltunk) a motoros találkozókig” – mondta a frontember.

A feloszláshoz talán az is hozzájárult, hogy nem rendelkeztek a mai világ által megkövetelt profi menedzsmenttel, hogy nem akartak „kommersz zenét játszani”. Az elmúlt években sok áldozatot követelt az együttes tagjának lenni, ugyanakkor rengeteg lehetőséget és élményt is, amiért Nagy Tivadar köszönetet mondott a tagoknak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés