Hirdetés

Felmérik a baglyok lelőhelyeit

Szatmár megyében az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) helyi szervezete felméri az erdei fülesbaglyok telelőhelyeit – a vizsgálat célja az adatgyűjtés mellett az állatokat veszélyeztető tényezők feltérképezése, valamint védelmi intézkedések kidolgozása.

Babos Krisztina

2014. január 07., 19:282014. január 07., 19:28

Amint Kiss Istvántól, az akció irányítójától megtudtuk, ezzel a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület országos szintű kezdeményezéséhez csatlakoznak. A felmérésbe a lakosságot is bevonják, a sajtó segítségével arra kérik az embereket, hogy jelentsék, ha lakott településeken gyülekezőhelyet látnak.

Elmondta, tavalyi hasonló vizsgálatuk keretében a megyében 27 telepet vettek nyilvántartásba, az idei télen pedig 8 bejelentés érkezett hozzájuk – ezek közül 4 a már ismertek meglétét igazolta, további 4 pedig új gyülekezőhelyekről szólt. Kiss István szerint az állatokkal kapcsolatos védelmi intézkedésekre szükség van, mivel sokan nem nézik jó szemmel, ha tucatnyi egyedet számláló állomány ürülékével és köpetével bepiszkítja kertjüket.

Ilyenkor igyekeznek meggyőzni a gazdákat arról, hogy az erdei fülesbagoly tulajdonképpen hasznos állatnak tekinthető, hisz rágcsálókkal táplálkozik, természetes módon tisztítva meg a környéket a kártevőktől. Rámutatott: ez egyike azon állatfajoknak, amely alkalmazkodott az ember jelenlétéhez és a települések nyüzsgéséhez. A tél és a hideg idő beköszöntével számos egyed húzódik be lakott területekre, mivel az életfeltételek itt kedvezőbbek számukra. A településeken és ezek közelében könnyebben találnak élelmet és a klíma is néhány fokkal melegebb. A felmérés – melynek révén az idei télen már több mint 30 telelőhelyet azonosítottak – még tart, aki be kíván kapcsolódni az akcióba, a 0735-450562-es telefonszámon jelentkezhet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés