2009. szeptember 18., 10:432009. szeptember 18., 10:43
Közülük hárman Amerikában telepedtek le, akikről azonban már korábban is tudtak, és emellett 36 további rokont találtak meg, akik Ausztriában, Hitler egykori szülőhelye környékén élnek. Bár a két férfi – elmondása szerint – tudományosan is hitelesnek számító munkát végzett, annak eredményeit eddig más szakértők nem erősítették meg.
Erre valószínűleg várni is kell, ugyanis egyikük sem genetikus: Vermeeren egy belga vámügyi tiszt, míg Mulders újságíró, így módszereik többek szerint igencsak vitathatóak. A vizsgálatok szerint Hitler apjának három dédunokája a nácik elől menekült el, és ma New Yorkban élnek, Stuart-Houston álnéven. Louis és Brian kertészként dolgoznak, míg Alexander a vietnami háborús veteránoknak segít pszichológusként.
A két belga férfi napokig követte az amerikai rokonokat, és Alexander egyik szalvétáját egy gyorsétteremből sikerült elorozniuk. Az ezen végzett DNS-tesztek megerősítették a rokonságot. A cigarettacsikkek az osztrák rokonoktól – Hüttler, Hietler, Hiedler vagy Hütler néven – származnak. A belga kutatók egyik osztrák leszármazott pontos nevét vagy életének részleteit sem tették közzé, mindössze annyit árultak el, hogy az ausztriai Waldviertel környékén lévő falvakban élnek.
A Führer egyébként élete során mindvégig ügyelt arra, hogy családjának titkait megőrizze, így gondosan meghamisíttatott minden elérhető adatot, és az egyik skizofréniában szenvedő rokonát például koncentrációs táborba küldette.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.