
A gyakori telefon-, illetve számítógép-használat éjszakázáshoz, felborult életritmushoz vezethet
Fotó: 123RF
Sűrűn emlegetik napjaink egyik népbetegségeként az alvásproblémákat, hiszen egyre többen, egyre fiatalabb korban szenvednek miatta. Háziorvos, endokrinológus és pszichiáter segítségével igyekeztünk utánajárni, mikor is jelez tényleges bajt, ha esténként nem tudunk elaludni, ha ébren forgolódunk éjszakánként, vagy ha képtelenek vagyunk hajnalnál tovább aludni. Kiderült, az alvásproblémák nagyon változatosak, és az ezeket kiváltó szervi vagy pszichés okok is sokfélék lehetnek.
2023. március 28., 09:182023. március 28., 09:18
Gyakori probléma a hazai társadalom körében az alvászavar Csurulya Gabriella sepsiszentgyörgyi háziorvos szerint, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem minden esetben áll mögötte betegség. Gyakran csak egy ideiglenes állapot: okozhatja például felborult időrend – akár az is, ha valaki váltásban dolgozik, ha változik az életmódja, munkaprogramja.
Lapunk érdeklődésére a szakember elmondta, hogy a háziorvos első lépésként a beteg szubjektív panaszait hallgatja meg, tájékozódik életkörülményeiről, nyilvántartott krónikus betegségeiről, mert például kardiológiai vagy tüdőproblémák is okozhatnak alvási zavarokat. „Az igazság az, hogy legtöbbször pszichés, pszichiátriai vagy neurológiai betegség áll a háttérben, sőt sokszor nem is konkrét betegség, hanem egy stresszes állapot, szorongás, esetleg kezdődő depresszió” – magyarázta a háromszéki háziorvos. Hozzátette, az is fontos kérdés, hogy mióta tart az alvászavar, hiszen általában akkor fordítanak rá nagyobb figyelmet, ha már 3-4 hét óta tartósan fennáll.
Sokan csak gyógyszert akarnak
Életmódunk nagyban kihat az alvásunk minőségére: például a sok képernyőhasználat, a sok nem természetes fény, a tévé előtti elalvás, a különböző serkentőszerek, köztük az energiaitalok vagy kóla fogyasztása. Csurulya Gabriella jelezte, sok esetben az alvászavar már ezek kiiktatásával megszűnik. Ha az orvos arra gyanakszik, hogy komolyabb probléma áll fenn, a vizsgálatok sora általában laboratóriumi vizsgálattal kezdődik, illetve szükség esetén a háziorvos szakorvoshoz küldi a pácienst, neurológushoz, pszichiáterhez, esetleg endokrinológushoz.
A háromszéki szakember kiemelte, sajnos nagyon sok „visszaélés” történik a gyógyszerekkel, és ő személy szerint nem ért egyet azzal, hogy egy háziorvos alapos kivizsgálás nélkül hosszú távra ilyen orvosságokat írjon fel a betegnek. A gyógyszerek ugyanis megszokást okoznak, illetve sokszor csak a probléma elfedését, és nem a megoldását – kezelését – jelentik. Másfelől a gyógyszereknek mellékhatásaik is vannak.
Tapasztalatai alapján a páciensek azt még „bevállalják”, hogy elmenjenek egy laborvizsgálatra vagy esetleg belgyógyászhoz, de többségük felfogásában pszichiáterhez fordulni már megbélyegzést jelent.
Gyerekeknél, fiataloknál különösen fontos a környezetet és a családi helyzetet is figyelni ilyen problémák esetén, másfelől esetükben fokozottan érvényes, hogy a telefon-, illetve számítógép-használat rossz szokásokhoz vezethet, éjszakázáshoz, felborult életritmushoz.
– szögezte le, hozzátéve, hogy legalább napi hét-nyolc óra alvás lenne az ideális egy felnőtt ember számára.
Fotó: MTI
Molnár Emőke kolozsvári endokrinológus szerint az alvászavar, mint tünet kapcsán a szakemberek ritkán gondolnak egyből valamilyen endokrinológiai problémára, azonban tény, hogy vannak olyan, a hormonháztartással kapcsolatos betegségek, melyeknek kardinális része lehet ebben.
„Ezek közül az egyik leggyakoribb a pajzsmirigy-túlműködés, ami álmatlansággal, az alvásritmus felborulásával járhat. De ez csak egy eleme a betegséggel járó tünetcsoportnak, hiszen ez esetben gyakorlatilag minden funkció túlműködik, azaz felgyorsul. A páciens izgága lesz, megnő a pulzusa, izzadékony lesz, felgyorsul az anyagcseréje, és ez fogyással jár, gyakoribbá válik a székletürítés” – részletezte a szakorvos.
Alulműködésben az emberek aluszékonyabbak lesznek, memóriazavarosak, állandóan tudnának aludni, ugyanakkor minden más funkciójuk is lelassul, tehát fázékonyak lesznek, székrekedéstől, koncentrációzavaroktól szenvednek, sőt az izzadtság is csökkenhet.
A mellékvesekéreg is kiemelten fontos a téma szempontjából, hiszen ez termeli a kortizolt, ami egyfajta ébresztőhormon, és ha valakinek kortizoltúltengése van, az alvásproblémákkal jár.
Molnár Emőke azt is elmondta, hogy például a „jetlag” (kiejtése dzsetleg, jelentése gyors időzóna-átlépés) okozta alvászavart nagyon szépen lehet úgymond korrigálni melatonin kapszulákkal, ami úgyszintén egy hormon, amit a tobozmirigy termel. Ennek termelése akkor szokott csökkenni a szervezetben, amikor valami miatt felborul az éjszakák és a nappalok ciklusa, azaz a cirkadián ritmus.
Azt is fontos megemlíteni, hogy bár az alvászavar lehet endokrin probléma tünete, történhet épp fordítva is, vagyis hogy éppen az alvászavar, például az alvásmegvonás okoz endokrin „felborulásokat” .
„Ha az ember folyamatosan kevesebbet alszik, mint hat és fél óra például, akkor folyamatosan magas a kortizolszintje, és ez egy ördögi kör kialakulásával járhat” – ismertette a szakember.
A téma kapcsán megkerestük Bíró István sepsiszentgyörgyi pszichiátert is, aki elmondta, hozzá általában a háziorvos ajánlása nyomán jutnak el alvászavarral küzdő páciensek. Közölte, hogy a szervi problémák kizárása után javasolt pszichológus vagy pszichiáter felkeresése, és jellemzően utóbbit javasolják a pácienseknek, mivel
Természetesen a probléma természetétől is függ, hogy pszichológusra vagy pszichiáterre van szükség, hisz az alvásproblémákat gyakran okozó alkalmazkodási zavarok, gyászreakciók esetében egy pszichológus adhat segítséget, míg ha az alvászavar valamilyen pszichiátriai betegségnek egy tünete, akkor inkább pszichiáternél kell kezdeni.
A szorongásos, depressziós zavar, demencia esetén ez egyaránt érvényes, sőt a függőség, illetve a megvonás esetén is. „A pszichiátria területén az alvászavar egy határozottan intő jel arra, hogy valami gond van” – nyomatékosította a pszichiáter.
Fotó: 123RF
Amikor az alvászavar hátterében valamilyen pszichiátriai probléma áll, a megoldást általában a gyógyszeres kezelés jelenti. Bíró István hangsúlyozta, hogy az esetek 70 százalékában az ok a szorongás vagy a depresszió valamilyen formája, esetleg a kettő keveréke.
Bíró István szerint a fizikai aktivitás hiánya okoz ilyen tüneteket, hiszen régen a mezőn dolgozó, fát vágó, fizikai munkát végző ember a nap végére elfáradt fizikailag. A ma embere szellemileg fárad ki, ami feszültséget, szorongást okoz, a lazítónak feltételezett tévézés, internetezés pedig fokozhatja ezt az állapotot. Az emberek életéből általában hiányzik a mozgás, a sport, az oxigéndús levegő, a kirándulás, hiányzik a „kilépés” a hétköznapok mókuskerekéből.
Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.
A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
szóljon hozzá!