
Fotó: A szerző felvétele
2011. június 15., 06:222011. június 15., 06:22
A Sándor Csaba balánbányai néptáncoktató által már több éve megszervezett gyermeklakodalmat idén a Gyergyói-medence településeire is kiterjesztették, azzal a céllal, hogy minél szélesebb körben megismertessék a fiatalokkal a lakodalmi szokásokat. „A közösségnek megtartó ereje van, ezt meg kell tapasztalniuk a gyermekeknek. Meg kell tanulniuk a lakodalmi szokásokat és a különféle szerepkörök viselkedési formáit” – magyarázta a Krónikának Sándor Csaba, a rendezvényt szervező Nexus Alapítvány elnöke. Kifejtette, a lakodalmas szerepjáték során többek közt olyan feledésbe merült hagyományokat elevenítenek fel, mint a perecadományozás, amit hajdanán a vőlegény bérmakeresztszülei ajándékoztak a menyasszonynak, de eljárják az örömanyatáncot is, amit a néprajzos szerint 60–70 éve nem jártak el Gyergyóban.
Nem utolsósorban a vőfélykedés hagyományát is ápolni szeretnék, hiszen Gyergyóban mindössze két vőfély van, akik ellátják a hagyományos lakodalmi ceremóniák vezetését. Egyébként azért esett idén a választás Gyergyóra, mert a polgáriasodás következtében itt sok olyan lakodalmi hagyomány feledésbe merült, amit Felcsíkon megőriztek. Ugyanakkor méltó „tanévzáró ünnepséget” kívántak rendezni azoknak a gyerekeknek, akik az elmúlt évben választott tantárgyként néptáncot tanultak.
A nagyszabású, közel ötszáz gyermeket megmozgató esemény a gyergyóremetei legénybúcsúztatóval kezdődött, innen muzsikaszó kíséretében a „násznép” autóbuszokkal átutazott Balánbányára, ahol kikérték a menyasszonyt. Innen aztán ismét autóbuszokkal utaztak vissza Gyergyóremetére, ahol igazi lakodalmi menüvel várták az „ifjú párt”. „Bizonyára azért választott a vőlegény szerepébe a tanár bácsi, mert jól tudok táncolni” – mondta Nagy György János, a gyergyóremeteiek negyedikes vőlegénye, akinek a kora reggeli indulás pillanatában egyetlen gondja volt, hogy balánbányai „aráját” még soha nem látta, de el kell járnia vele a felcsíki táncot. Ám a lakodalmas menet megcsodálására összesereglett idősebb hölgykoszorú egyik tagjának erre is volt ésszerű magyarázata: „Reggelig lesz idejük ismerkedni, a régebbi lakodalmakban sem csináltak nagy ügyet az ilyen apróságokból.”
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!