
A becslések szerint mintegy 15 ezer embert mozgatott meg a hétvégén immár tizenötödik alkalommal megszervezett Farkaslaki Szenes Napok rendezvénysorozata.
2015. szeptember 06., 20:042015. szeptember 06., 20:04
A Kalonda-tetőn többek között a Zanzibár, Charlie és a Republic koncertezett, ugyanakkor számos kulturális program és bemutató várta az érdeklődőket. Szorosan kapcsolódik a község életéhez az idén immár tizenöt éves rendezvény – mondta el Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere, aki szerint a falu és a község mellett a térség számára is fontos eseménnyé vált a Kalonda-tetői rendezvény.
A kerek évforduló miatt idén igyekeztek jobban felkészülni, színvonalas, színes programot összeállítani az érdeklődők számára. Első alkalommal szervezték meg A Szedd a lábad, Farkaslaka! elnevezésű közösségi futást, amelyre közel hatvanan regisztráltak, akik körbeszaladták a falut. Szombaton további sportprogramokra látogathattak el az érdeklődők – a farkaslaki focipályán a község öregfiúcsapatai rúgtak labdába a délután folyamán, majd a Farkaslaka–Nyikómalomfalva körzeti labdarúgó-mérkőzés következett, amelyet egy góllal Nyikómalomfalva csapata nyert meg.
Lovaglásra buzdítanak
Szombat délután a Kalonda-tetőn is izgalmas bemutatók vártak a kíváncsiskodókra, ugyanis a helyi önkéntes tűzoltóegység ifjúsági csapata, valamint a csíkfalvi önkéntes tűzoltó alakulat gyerekcsapata tartott bemutatót, bizonyítva, hogy méltó utánpótlása van a lánglovagoknak. Ezt követően a község fiatal és felnőtt lovasai mutatványoztak: az Udvarhelyszéki Vágtán húsz lovas bizonyította saját és lova ügyességét. A község csapata harmadik lett a parasztvágtán, egyéniben pedig a nyikómalomfalvi Sinka József lett az első – őket a szervezők és a község elöljárói díjjal jutalmazták.
Kovács Lehel polgármester érdeklődésünkre elmondta, az ajándék nyergekkel meg kívánták köszönni a versenyzőknek a részvételt, de a gesztussal egyben motiválnák is a lovakat szerető fiatalokat, hogy vegyenek bátran részt a hasonló versenyeken.
Hogyan lehet zöld a fekete?
Nemzetközi konferenciát is tartottak az alternatív szénégetésről a rendezvény alatt. A polgármestertől tudjuk, hogy több ország települése pályázott közösen, így sikerült megszervezni a konferenciát, amelyen az alternatív faszénégetés lehetőségeiről tárgyaltak. Mint kiderült, Farkaslaka témája a megújuló energia volt, éppen ezért a Hogyan lehet zöld a fekete? kérdésre igyekeztek válaszolni a projekttel, azaz hogyan lehet „környezetbarátabban\" égetni a szenet.
„Vállalkozóink új gyártási technológiát használnak, széntermelőink pedig rendelkeznek a szükséges környezetvédelmi engedélyekkel\" – magyarázta a községvezető. Mivel nem egy konferenciateremben szerették volna tartani a projekt bemutatását, a határon túlról érkező vendégeket egy fiatfalvi telepre hívták, ahol kiderült, hogy a fa és szén égetése során felszabadult gázokat összesűrítik, ezzel pedig gázüzemű motorokat működtetnek.
Vasárnap a Tamási Áron Általános Iskolában a 8. szenes egyéni sakkversennyel indult a nap, a szentmisét pedig a szépkorúak ünnepe követte. A nap folyamán kulturális programokon vehettek részt az érdeklődők, majd a Snapsz zenekarral ünnepelhettek együtt, akik immár több éve visszatérő vendégei a Szenes Napoknak. Este a Republic zenekar koncertezett, aztán következhetett a boksagyújtás.
Az előző évek tapasztalatai szerint a háromnapos rendezvényen 12-13 ezer ember szokott megfordulni, reméljük, a 15. alkalommal sikerült átlépni a 15 ezres látogatottságot is – fejtette ki a hétvégén a polgármester. A rendezvényen több mint száz önkéntes dolgozott. A Szenes Napok idején Farkaslakán és környékén szinte mindenhol megteltek a szálláshelyek, a községvezető szerint „turisztikai attrakcióvá\" vált a Farkaslaki Szenes Napok.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!