
Tojásszedést, „járomban szaladást”, boglyahordást, szalmazsáktömést is láthatnak azok, akik vasárnap ellátogatnak a csíkszenttamási Szent Anna feredőhöz, ahol első alkalommal szervezik meg a Falun az olimpia elnevezésű csapatvetélkedőt.
2015. július 10., 12:532015. július 10., 12:53
A helyszínre déli egy órára várjak a szórakozni, pihenni, kikapcsolódni és főleg a nevetni vágyókat. „Az »ötkarikás játékok« ötletét a Magyarországon ismert »parasztolimpia« adta, ugyanis tavaly a község képviselői a Gyöngyös melletti Szűcsiben vettek részt egy hasonló vetélkedőn. Mivel jó hangulatú rendezvénynek bizonyult, úgy döntöttek, hogy itthon is rendeznek egy hasonló vetélkedőt\" – mondta Kedves Róbert.
Csíkszenttamás alpolgármestere kifejtette, a felcsíki településeket, illetve a magyar konzulátus képviselőit hívták meg a vasárnapi programra, közülük került ki a versenyszámokban részt vevő hét csapat, amelyben legalább négy férfinek, egy nőnek és egy cserejátékosnak kell lennie. A csapatkapitány szerepét az adott település polgármestere vagy alpolgármestere vállalja.
A versenyzők 11 versenyszámban mérettetnek meg, amelyekben a paraszti munkához kapcsolódó eszközök felhasználásával a gazdálkodó életforma egy-egy feladatát teljesítik. Ilyen lesz a gumicsizma-hajítás, tojásszedés tyúk alól, fűrészelés, tojáshajítás, boglyahordás, hordógurítás is. Mivel a munkákhoz a paraszti öltözék dukál, a versenyzők valószínűleg nem tréninget, hanem priccses nadrágot vesznek magukra, és a kendők, rokolyák is előkerülnek a szekrényből.
Az alpolgármester rámutatott, a program kísérleti jellegű lesz, és kiderül, hogy a következő években mit kell majd változtatni. Ha jól sikerül, és a kezdeti lelkesedés is megmarad a települések részéről, nemcsak Felcsík, hanem Csíkszék minden települését bevonnák a jó hangulatú versengésbe.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!