
Fotó: Boda L. Gergely
A marosvécsi Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ Parahelikon nevű művészetterápiás csoportjának idei kiállítása immár tizenharmadik alkalommal hirdeti és bizonyítja: a különböző betegségekkel diagnosztizált emberek is képesek rendkívüli dolgokat alkotni.
2015. december 13., 18:552015. december 13., 18:55
A vásárhelyi Gecse utcai református egyházközség vendégházában szombat délelőtt karácsonyi hangulatú kiállítást és vásárt szerveztek. A kerámiatárgyak, abroszok, szőnyegek, karácsonyi díszek, párnák, táskák mind-mind rendkívüli kreativitásról, alaposságról és odaadásról tettek tanúbizonyságot. Az intézet igazgatója, Pokorny László úgy fogalmazott, itt semmi nem sablon.
A központ 310 gondozottjából naponta mintegy 100 személy vesz részt a rendkívül változatos művészeti tevékenységeken, a műhelytevékenységek népszerűsége miatt pedig kétóránként váltják egymást a csoportok. Az igazgató hangsúlyozta, a rehabilitáció több pilléren nyugszik: első helyen a gyógyszerek állnak, ezt egészíti ki az egyéni vagy csoportos pszichoterápia, továbbá a szocializációs tevékenységek.
„A művészetterápiás tevékenységekkel az a szándékunk, hogy a gondozottjaink fontosnak és jól érezzék magukat. A kezdeményezés sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy évről évre változik, erősödik a kiállítások expresszivitása” – mondta az igazgató.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!