2010. június 21., 09:362010. június 21., 09:36
A genetikai azonosításra azután nyílt lehetőség, hogy a reykjavíki fellebbviteli bíróság megváltoztatta az első fokon eljáró hatóság kihantolást elutasító ítéletét. A sakkozótól származó szövetminták pedig a becslések szerinti 2 millió dolláros hagyaték sorsát változtathatják meg, ugyanis Fischer vagyonára a korábbi felesége, két unokaöccse és az amerikai adóhivatal is igényt tart.
Az amerikai születésű, 2005-ben Reykjavíkban letelepedett Fischer az egyetlen amerikai sportoló, akinek sikerült megtörnie a szovjet nagymesterek hosszú évtizedek óta tartó hegemóniáját. Fischer 1972-ben Reykjavíkban győzte le Borisz Szpasszkijt, elnyerve ezzel a sakkvilágbajnoki címet. Az izlandiak általános véleménye szerint az Izlandon lejátszott döntő erős befolyással lehetett a helyi törvényhozókra abban, hogy a szigetország befogadja a sakkzsenit.
Fischer ugyanis 1992-ben az amerikai tilalom ellenére Jugoszláviában 3,3 millió dollárért egy parti erejéig sakktáblához ült korábbi nagy riválisa, Szpasszkij ellen, akit megint csak legyőzött. Fischer ezt követően már nem tért vissza az Egyesült Államokba, eltűnt a hatóságok szeme elől, és több országban megfordult, többek között Budapesten is élt egy ideig.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.