
2009. május 12., 11:472009. május 12., 11:47
A műsor fő szenzációja a kihalt adapiféle főemlősök egy 37–47 millió éves példányának teljes csontváza, amelyet egy Frankfurt közeli lelőhelyen találtak. A ma élő makikhoz (lemur) hasonló állat a dokumentumfilm szerint azonban nemcsak egy a sok főemlős közül, hanem egyenesen az a csoport, amelyből a ma élő majmok, emberszabásúak és emberek kifejlődtek.
Philip Gingerich, az amerikai Paleontológiai Társaság elnöke megerősítette, hogy tanulmányozta a „lenyűgözően teljes” csontvázat, és hogy kutatásaikról a Public Library of Science című tudományos folyóiratban készülnek beszámolni. Nem tagadta azt sem, hogy beszélt Attenborough-val is az elvégzett kutatásról. Az őslénykutatók és evolúcióbiológusok egybehangzó véleménye szerint a felfedezés végre megadhatja a választ arra, hogy melyik faj az őse a mai főemlősöknek – és vele az embernek.
A kérdés hosszú ideje heves vitákat váltott ki a szakemberek között. Néhányan ugyanis meg vannak győződve arról, hogy az adapifélék az elődeink, de sokan ezt nem látják bizonyítottnak. Az új lelet egy eddig még sosem vizsgált adapida, amely külső jegyeiben egyértelműen az ősi kisemlősök és a főemlősök közötti átmenetnek tűnik. A fiatal nőstény csontvázát vizsgáló kutatócsoport szerint a kövület semmiképpen sem maki, mivel nincsen „sűrűfésűje” – azaz a makikra jellemző, szőrápolásra használt alsó fogai –, és hátsó lábán „ápolókarmai”, amelyeket a lemurok vakarózásra használnak.
A több részletben felfedezett fosszília utolsó darabjait a Norvég Természettudományi Múzeum vásárolta meg magángyűjtőktől. A darabok viszont olyan jó állapotban maradtak fenn, hogy a kutatók szerint még a lágyrészeket, sőt a gyomortartalmat is meg tudták vizsgálni. A Darwinius masilae névre keresztelt állat a forróövi őserdők lakója volt. A fiatal nőstény még nem volt egyéves halálakor, de már nem szopott, és kifejlődött a fogsora. Végtagjain inkább körmöket, semmint a modern makik karmait viselte. Kifejlett állapotában nagyjából 90–95 dekát nyomhatott.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.