
Bejutott Csemer Boglárka Boggie és a Wars for Nothing című dal a 60. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Bécsben.
2015. május 20., 09:142015. május 20., 09:14
A Magyarországot képviselő énekesnő a verseny első elődöntőjében a 16 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 27-es döntő résztvevője. A tizedikként színpadra lépő Csemer Boglárka Boggie produkciója nagyszerűen sikerült, a Wiener Stadthalle tízezres közönségétől nagy tapsot kapott.
A Duna Televízióban a helyszínről élőben közvetített elődöntőben Csemer Boglárka Boggie kiválóan énekelt (a versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene azonban előre rögzített felvételről megy). Előadása alatt látványos háttérvetítés volt, Csemer Boggie hosszú, vörös színű ruhát viselt, a színpadon négy vokalista, Sapszon Orsolya, Szeder-Szabó Krisztina, Dely Domonkos és Szakonyi Milán kísérte. A produkció koreográfusa Tihanyi Ákos.
A Wars for Nothing háborúellenes dal, amelyet az előadó Sebestyén Áronnal és Bori Sára Helénével közösen írt. „Szerintem ez a téma nagyon fontos üzenet lehet az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán is, és jó, hogy Magyarország egy ilyen dallal képviselteti magát, büszke vagyok erre” – hangsúlyozta korábban az énekesnő az MTI-nek.
Szintén bekerült a fináléba az öt kontinens örmény gyökerű énekeseiből álló Genealogy, a belga Loic Nottet, a görög Maria-Elena Kirjaku, az észt Elina Born és Stig Rasta, a szerb díva, Bojana Stamenov, az orosz Polina Gagarina, az albán Elhaida Dani, a román csapat, a Voltaj, amely a vendégmunkások gyerekeire hívta fel a figyelmet, valamint a 20 éves grúz énekesnő, Nina Sublatti.
A keddi 16 elődöntősből a tíz továbbjutót úgy választották ki, hogy egyrészt az érintett országok, valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Spanyolország, Ausztria, Franciaország és Ausztrália részéről pontozott egy ötfős szakmai zsűri (ez még hétfőn este megtörtént), másrészt az utolsó dal elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők szavazhattak a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben. A kettő kombinációja adta ki a tíz továbbjutót; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.
A 28 éves Csemer Boglárka Boggie azzal vívta ki a jogot az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételre, hogy februárban megnyerte a magyarországi válogatóversenyt, A Dalt.
Világszerte évente 100-120 millióan kísérik figyelemmel az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén 40 ország képviselői vesznek részt Bécsben; a verseny szabályai szerint mindig az előző évi győztes ország a rendező, tavaly Koppenhágában egy osztrák énekes, Conchita Wurst nyert Rise Like A Phoenix című dalával. Ő a keddi elődöntő megnyitóján újra előadta a számot és házigazdaként is feltűnt.
Magyarország a kilencvenes évek első fele óta vesz részt – kisebb-nagyobb megszakításokkal – az Eurovíziós Dalfesztiválon. A legjobb helyezést 1994-ben Bayer Friderika érte el, Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával negyedik lett Dublinban. Tavaly Kállay-Saunders András és a Running az előkelő 5. helyen végzett.
Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA vagy az egykor svájci színekben induló, kanadai Céline Dion.
Az idén Building Bridges (Hidakat építünk) szlogennel zajló dalfesztivál második elődöntőjét csütörtökön, a döntőt szombaton rendezik, a Duna Televízió mindkettőt élőben közvetíti 22 órától.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!