
Csalódott vagyok, amiért csak tizenkilencedikek lettünk, a Pioneer mindenképpen jobb helyezést érdemelt volna – értékelt Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd), aki Magyarországot képviselte a 61. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében Stockholmban.
2016. május 15., 13:202016. május 15., 13:20
2016. május 15., 15:032016. május 15., 15:03
Az előadó az MR2 Petőfi Rádió vasárnap reggeli műsorában elmondta: mindent kihozott magából a szombat esti döntőben, és nagyon jó, emlékezetes tapasztalatként élte meg azt a kétszer három percet, amit a színpadon tölthetett.
„Belélegeztem az atmoszférát, és a lehető legjobban próbáltam énekelni\" – idézte a magyar énekest az MTI, akinek tetszett az érezhetően „belülről\" éneklő, győztes ukrán énekesnő előadása, valamint az örmény versenyző dala is.
Az előadó a telefonos interjút a stockholmi repülőtéren várakozva adta a Petőfi Rádiónak, és beszélt arról is, hogy rendkívül fáradt, mivel csupán félóra alvásra volt ideje az indulás előtt.
Freddie, aki a keddi első elődöntőből jutott a fináléba, ötödikként lépett színpadra, és 108 pontot szerzett Pioneer című dalával. Személyével Magyarország sorozatban hatodszor jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe.
Az énekest a színpadon három vokalista, Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás (mindhárman a Fool Moon a cappella együttes tagjai), valamint Baranya Dávid táncos-dobos kísérte. A Pioneer zenéjét Szabó Zé, a szöveget Csarnai Borbála szerezte.
A 26-os döntőt Jamala ukrán énekesnő nyerte 1944 című dalával, 534 pontot szerezve, ez új rekord az Eurovíziós Dalfesztivál eddigi történetében. Mögötte az ausztrál Dami Im lett a második Sound of Silence című dalával (511 pont), a harmadik helyen az orosz Szergej Lazarjev és a You Are the Only One (491 pont) végzett.
A végeredmény a nemzeti zsűrik pontszámának és a tévénézők szavazatainak az összeadásával alakult ki, a dalfesztivál történetében másodszor született ukrán győzelem. Mivel az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny szabályai szerint mindig az előző évi nyertes a rendező ország, jövőre Ukrajnában lesz a megmérettetés. Romániát a bukaresti közszolgálati televízió (TVR) tetemes tartozásai miatt az EBU kizárta az idei Eurovízióról.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.
Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.
Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.
szóljon hozzá!