Hirdetés

Erőss Zsolt Erdélyben

Milyen a világ negyedik legnehezebben megmászható csúcsán lenni? És milyen, ha ereszkedés közben a hegymászó elveszíti egyik társát? – többek között ezekre a kérdésekre is választ kap az, aki a péntektől kezdődő Erőss Zsolt-előadás-sorozat valamelyikén részt vesz. November 13–26. között ugyanis ismét Erdélybe látogat Erőss Zsolt gyergyószentmiklósi származású hegymászó, aki ezúttal az idei, Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozat keretében szervezett, a Föld nyolcadik legmagasabb hegycsúcsa, a 8156 méter magas Manaslu megmászásáról tart vetítéssel egybekötött előadást.

2009. november 13., 11:452009. november 13., 11:45

A hegy a negyedik legveszélyesebb nyolcezres a 14-ből a halálozási statisztikák adatai szerint. Erőss Zsolt május 19-én (nepáli idő szerint) 10 órakor érte el a csúcsot, egy órával később pedig Barna Dániel is feljutott. A négyes táborba való ereszkedés közben azonban harmadik társuk, dr. Szabó Levente életét vesztette. Ezzel az expedícióval a magyar hegymászás 10. nyolcezres csúcsát sikerült elérni. Az Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett előadás-sorozat Nagybányán kezdődik, ott pénteken találkozhatnak az érdeklődők Erőss Zsolttal, aki szombaton Szatmárnémetiben tart előadást. Hétfőn, azaz 16-án Temesváron, kedden Nagyváradon, szerdán Kolozsváron, majd 19-én Tordán, 20-án Marosvásárhelyen, 21-én Gyergyószentmiklóson, 23-án Székelyudvarhelyen, 24-én Csíkszeredában, 25-én Sepsiszentgyörgyön és 26-án Brassóban tart előadást Erőss Zsolt, aki a világ legmagasabb pontjára, a 8850 méter magasan lévő Everest-csúcsra első magyar állampolgárként jutott fel. Erőss Zsolt az egyetlen magyar Hópárduc is, vagyis ő mászta meg egyedül a volt Szovjetunió öt legmagasabb hegycsúcsát.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés