
Fotó: MTI
2011. június 10., 08:402011. június 10., 08:40
A gyergyói származású hegymászó a csúcstámadások kockázatairól is beszélt. „Előfordult, hogy mellettem halt meg egy hegymászótársam. Nem volt hát újság, hogy a hegymászás rejt veszélyeket. Semmivel nem nagyobb őrültség a hegymászás után mászni, mint előtte. Ekkor is, akkor is tisztában voltam a kockázatokkal – nyilatkozta Erőss Zsolt, aki nemrég tért haza, miután amputált lábbal, oxigénpalack nélkül megmászta a világ negyedik legmagasabb csúcsát, a 8516 méteres Lhocét. Mint mondta: mindezt nem hobbiból teszi, hanem az életminőségéért. A vegetáció ugyanis nem élet, kellenek olyan célok, amelyek nem függenek össze a létfenntartással, túlmutatnak azon, máskülönben visszacsúszunk az állatvilágba – hívta fel a figyelmet. Mint kifejtette, a lényeg, hogy olyan célt találjon az ember, amit imád. Én meg vagyok elégedve az életemmel, azzal, hogy hegyet mászok. Nekem ennél több nem kell – szögezte le Erőss Zsolt. Beszélt arról is, hogy számára a Lhoce a visszatérés kezdete volt, mellyel azt remélte bizonyítani, hogy vissza tud térni a nemzetközi szintű teljesítményekhez.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!