
Egész napos programsorozattal várja a minőségi borok és a finom ételek kedvelőit a 2. Bakator Bor- és Gasztrofesztivál.
2018. május 25., 15:222018. május 25., 15:22
A bihardiószegi Zichy-kastély udvarán szombaton szervezendő rendezvény gyermekfoglalkozásokat, kézműves vásárt, borkóstolókat, gasztronómiai bemutatókat, koncerteket, illetve a nap zárásaként a BL-döntő vetítését foglalja magában.
A díjnyertes borokon kívül a minőségi ételek is előtérbe kerülnek: Boros László mesterszakács, valamint Rózsa Péter biogazda bemutatóin kívül a résztvevőknek alkalmuk lesz például szürkemarhaburgert kóstolni. A kastélykerti mulatság 13 órától a Tokos Zenekar koncertjével kezdődik. 15 órától a magyar világzenei színtér nemzetközi szinten is elismert együttese, a Cimbaliband lép színpadra Balkan Projekt című, legújabb albumának lemezbemutató koncertjével.
Délután fél hattól a blues koronázatlan királya, a nagyváradi születésű AG Weinberger és együttese zenél, a koncertprogramot pedig a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatóján, A Dal című műsorban befutott Honeybeast zárja. A zenei eseményeket követően, a MindigTv jóvoltából a focirajongók együtt szurkolhatnak az UEFA Bajnokok Ligája döntőjében részt vevő csapatoknak. A fesztiválra belépők 10 lejes áron, illetve kóstolójegyek a helyszínen kaphatók. A 18 éven aluli személyek számára a belépés ingyenes.
A bihardiószegi és debreceni önkormányzatok által 2017-ben kezdeményezett fesztivál a bakator szőlő- és borfajta hungarikumként való elismertetését, valamint az érmelléki borgazdálkodás újrafelfedezését célzó stratégia részeként a helyi termelők népszerűsítését, illetve a borkultúra minél szélesebb körben való megismertetését tűzte ki céljául.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!