
A Siculus fesztivál tavalyi nagydíjasa, a sepsiszentgyörgyi Térerő együttes is fellép az idei rendezvényen
Fotó: Beliczay László
A járványügyi helyzet változását figyelembe véve három különböző tervvel készülnek a 8. Siculus fesztivál szervezői: augusztus végén mindenképp megrendezik a székelyudvarhelyi tehetségkutató rendezvényt.
2020. június 22., 22:312020. június 22., 22:31
Továbbra is az erdélyi, magyar nyelvű, saját szerzeményeket játszó együtteseknek szeretne bemutatkozási, fellépési lehetőséget nyújtani a 8. Siculus fesztivál – mondta lapunknak Bartalis Izabella. A szervező Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója szerint a székelyudvarhelyi rendezvényt mindenképp szerették volna idén is valamilyen formában megrendezni, hogy a köztudatba ennyi idő után visszaépült tehetségkutató fesztivál ne maradjon el.
Az első opció ugyanaz lenne, mint tavaly: a Márton Áron téren állítanák fel a nagyszínpadot a meghívott és a versenyző együtteseknek. Amennyiben a járványügyi szabályok kisebb közösségekre szűkítik az ilyen rendezvényeket, akkor egy kisebb téren vagy kultúrkávéházban szeretnék meghallgatni a zenekarokat. „Ha nagyon leszűkítik a résztvevők körét, akkor csak a zsűri és a zenekar lesz bent a teremben. Ha még ez sem engedélyezik, akkor online felületen rendezzük meg a tehetségkutató versenyt. Amennyiben csak a B vagy C variáció alapján tudjuk megszervezni a fesztivált, akkor mindenképp a tehetségkutatói részére összpontosítanánk” – fogalmazott a szervező.
Hozzátette, a tavalyihoz hasonlóan idén is szerettek volna egy magyarországi fellépőt meghívni, de a járványügyi helyzetre való tekintettel nem igazán mertek ilyen nagy vállalkozásba belemenni. „A gazdasági helyzet is annyira labilis, hogy nem vállalkoztunk magyarországi zenekarokkal való szerződéskötésre, ugyanakkor a határátlépés is egyik napról a másikra változhat. Ezért
– részletezte Bartalis Izabella. A rendszerváltozás előtti időszakban fénykorát élő zenei tehetségkutatót a kilencvenes évek után 2018-ban szervezték újra először. A rendezvény célja ugyanaz maradt: fórumot teremteni a saját szerzeményt magyar nyelven előadó hazai zenekarok felkarolására. A Siculus fesztivál versenyprogramja idén is kétfordulós. Az első fordulóban rock, pop-rock, hard rock, folk-rock, alter-rock, metal, funky, hiphop stb. zenei stílusok valamelyikét játszó zenekarok vagy szólóénekesek két saját, magyar nyelvű dallal vagy zenei szerzeménnyel nevezhetnek be Siculusfestival.hargitamegye.ro oldalon.
A benevezők felvételeit szakmai zsűri bírálja el. A nyerteseket meghívják az augusztus 28–30. között szervezendő 8. Siculus fesztivál döntőjére. A második fordulóba jutók számára a fesztivál programjain való részvétel ingyenes, a bejelentkezés díjmentes. A döntőbe került zenekaroktól három zenekari vagy szólóénekesi produkciót kérnek, önmaguk bemutatásával. Minden zenekarnak legtöbb 15 perc és legtöbb 3 dal műsoridő áll a rendelkezésére. A produkciók után a zsűri röviden szakmailag értékeli a versenyzők teljesítményét. A nyerteseket 1000 euró értékű fesztiváldíjjal, további értékes nyereményekkel, valamint más fesztiválokon való bemutatkozási lehetőségekkel jutalmazzák.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!