2011. szeptember 21., 09:032011. szeptember 21., 09:03
Az eredetileg három helyszínesre tervezett körút a nagy érdeklődésre való tekintettel, a nagyváradi rajongók kérésére egészül ki. Jegyelővételi információk: www.quimby.hu/koncertek. A bulik során a közönség minden népszámlálással kapcsolatos információhoz hozzáférhet a turné partnereinek köszönhetően.
A teljes program: október 5. – Marosvásárhely, 6. – Kolozsvár, 7. – Székelyudvarhely és 8. – Nagyvárad. A szervezők elmondták, Nagyváradon különleges helyszínen, egy elhagyatott malomépületben lesz a buli. „Ilyen helyen még sosem léptünk fel, amikor megláttuk a képeket, azt mondtuk, ezt nem szabad kihagyni.” – mondta Podlovics Péter, a zenekar menedzsere. „Reméljük, a nagyváradiak is eljönnek meghallgatni a nagy slágereket, a Most múlik pontosan eredeti verzióját, az Autó egy szerpentinent vagy a Nyinát. A zenekar ezek mellett új felvételeket is tartogat” – mondja Gujdár Gabriella, a K. Produkció turnémenedzsere.
Hozzátette, szeretnék, ha a koncertek segítségével minél több emberhez eljutna a népszámlálás híre és fontossága, a turné partnerei gondoskodnak arról, hogy minden fontos információ eljusson a Quimby rajongókhoz is. Stanik Bence, az Info Factory igazgatója figyelmeztetett: érdemes sietni a jegyvásárlással, mert pár nap alatt rengeteg jegy elkelt elővételben. „Helyszínenként csupán néhány száz férőhelyes, táncos, bulis hangulatú klubkoncerteket tervezünk.” – mondta. A magyar alterock legkedveltebb és legsikeresebb csapata, a Quimby idén ünnepli huszadik születésnapját. Az ünnepi évben számos régóta dédelgetett álmát váltja, váltotta valóra a zenekar. Ezek közt szerepel egy Quimby-film, melynek már az utómunkáit végzik. Szintén szülinapi ajándék volt a tavaszi európai koncertkörút, és a jubileumi év megkoronázása lesz novemberben Budapesten – az Arénában – a „nagy” születésnapi örömzenélés. A Quimby 1991-ben alakult Dunaújvárosban, tagjai: Balanyi Szilárd – zongora, orgona, szintetizátor, vokál, Gerdesits Ferenc – dob, Kárpáti József – trombita, Kiss Tibor – gitár, ének, mandolin, zongora, Mikuli Ferenc – basszusgitár, Varga Livius – ütőhangszerek, vokál.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.