
A kézdiszentléleki Apor István Általános Iskola versenyzői nagy örömmel fogadták a döntőbe jutást
Fotó: Vajna Réka
Több erdélyi versenyző is bejutott az István, a király iskolába megy című nemzetközi megmérettetés döntőjébe. A nyertesek a rockopera nagyszínpadi bemutatóján kívül értékes jutalomban részesülnek.
2020. április 26., 11:132020. április 26., 11:13
Két erdélyi csapat is továbbjutott az István, a király iskolába megy című online verseny csoportos fináléjába.
„Megtisztelve érezzük magunkat, hogy benne lehetünk a fináléban, ugyanakkor végtelenül hálásak vagyunk a támogatóknak és szavazóknak. Büszkeséggel tölt el, hogy egy nemzetközi versenyen eljutottunk erre a szintre. Bizakodva várjuk a végeredményt, és reméljük, hogy szavazóink továbbra is velünk lesznek” – mondta el a Krónika megkeresésére Dávid István a Kézdiszentléleki Porond Színtársulat irányítói nevében.
Hozzátette, a csapatot 30 általános iskolás diák és 5 moderátor tanár alkotja. A gyerekek egyben a színtársulat tagjai is, hetente általában egyszer, tanítás után próbálnak. „Iskolai produkciókat szoktunk előadni március 15-e alkalmából vagy karácsonykor. Ugyanakkor évente részt veszünk a székelyudvarhelyi Legendárium által szervezett versenyen, amely gyermekszíntársulatoknak szól” – részletezte az iskola pedagógusa.
Arról is beszámolt, hogy Vargyasi Szabolcs szólistájuk új dallal jelentkezik a döntőben: az Elkésett békevágy című zeneművel szeretné bizonyítani tehetségét, rátermettségét.
– közvetítette Vargyasi Szabolcs üzenetét tanára. Kifejtette, a koronavírus-járvány miatt az iskola csapata az eredeti produkciójával (Koppány vezér jelenete) versenyzik tovább. A végeredmény a szavazók támogatásán és a zsűri döntésén múlik – mutatott rá Dávid István.
A csoportok és szólisták produkcióira egyaránt május 14-ig lehet szavazni a www.iskolasistvan.hu oldalon. Az egyéni továbbjutók között szerepel továbbá Nagyosi Mátyás (Kolozsvár), Antal Zalán (Gyimesfelsőlok), Csiki Sára (Csíkszentdomokos) Imre Johanna (Marosvásárhely), Siklódi Réka (Csíkfalva) Csete Borbála (Kolozsvár), Zöldi Lara Johanna (Sepsiszentgyörgy), Ferencz Gábor (Torda).
A Réka szerepére jelentkező rengeteg kis énekes közül például Antal Violát, Kozlova Polinát és Bittera Szofit. „De a többiek se csüggedjenek: egy erős mezőnyből nem mindenki juthat tovább. A kitűnő produkciókat látva a zsűri és a szervezők úgy döntöttek, hogy a színpadra kerülő rockopera valamennyi szerepét a versenyben indult jelöltek játsszák majd, érdemes hát mindenkinek nyomon követni az eseményeket: szerepek várnak még rátok” – olvasható a honlapon.
A csoportos produkcióknál a négy jelenet előadói közül jelenetenként egy csapat kerül ki győztesen, a szólisták közül pedig szerepenként egyet-egyet választanak ki. A négy győztes csapat és a nyertes szólisták a nagyszínpadi bemutatón kívül értékes jutalomban részesülnek: elutazhatnak Párizsba, ahol megnézik Versailles-ban a trianoni békeszerződés helyszínét, emellett Disneylandben is eltöltenek egy napot. Lesznek különdíjasok is, akiket Szörényi Levente és Bródy János választanak ki a nekik legjobban tetsző szólóprodukciók alapján. Ők lehetőséget kapnak zenei továbbtanulásra egy éven át. A négy győztes iskola felkészítő tanárainak munkáját iskolánként összesen egymillió forinttal honorálják.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!