
2010. november 03., 10:202010. november 03., 10:20
Az egykor pénzfeldobással hangszert választó utcai kölyökbandából verbuválódott zenekar 1990-ben adta ki első lemezét, majd 1994-ig folyamatosan jelentettek meg albumokat. A PUF ekkor már sztárzenekarként önálló koncertet adott a Budapest Sportcsarnokban, amit azóta is kevés magyarországi együttes tud megengedni magának. A sorozatos tagcseréket követően később alábbhagy az évekig tartó lendület, és a 90-es évek második felében a zenekar a nagyszínpadról visszatért a kisebb klubok félhomályába.
A húszéves jubileumot követő egyéves csendes pihenő után a zenekar újra alkotni és koncertezni kezd, mígnem végre 2008 tavaszára ismét stúdióba vonul, majd újabb fejezetet nyit történetében a Legelő című nagylemezével. A lendületes, pörgős, ám néhol lírai alkotás méltán emeli magasra ismét a PUF zászlaját. A Kispál és a Borz koncertjeiről és a Kiscsillag zenekarból (is) ismert Leskovics Gábor (ének, gitár) vezette zenekarban jelenleg Potondi Anikó (ének), Varga Laca (basszusgitár), Molnár Balázs (szólógitár) és Farkas Zoltán (dobok) „rágja a gittet”. A zenekar Marosvásárhelyen csütörtökön 21 órakor a Kultúrpalota nagytermében, Csíkszeredában pedig pénteken 19 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában tekinthető meg.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.