
Erdélyben turnéznak a következő napokban a budapesti Dumaszínház népszerű humoristái, Kiss Ádám, Janklovics Péter, illetve a csíkdánfalvi származású Zsók Levente.
2014. október 08., 18:112014. október 08., 18:11
A turné fellépői Magyarországon igazi hírességeknek számítanak, de az erdélyi fiatalok is előszeretettel idéznek tőlük frappáns, szállóigévé vált mondatokat, s követik Showder klubos fellépéseiket is.
A Dumaszínház erdélyi tagjai viszonylag gyakran fellépnek itthon, ám a magyarországi nevettetők sem először járnak Erdélyben: a Showder Klub stand-up comedy műsor egyik alapembere, Kiss Ádám tavaly júniusban debütált a hazai színpadokon, a turné kalandjairól tizenkét részes road-reality sorozatot forgatva, amely interneten elérhető.
A legújabb, hatállomásos turné során Kiss Ádám Janklovics Péterrel és Zsók Leventével közösen teszi próbára a közönség nevetőizmait – a fellépéssorozat első helyszíne a székelyudvarhelyi Művelődési Ház, ahol a humor szerelmesei október 9-én, csütörtökön 19 órakor találkozhatnak kedvenceikkel.
Jegyeket elővételben a Szabad Európa Kávéházban, a II. Rákóczi Ferenc utca 15. szám alatt lehet vásárolni. A második humorestet október 10-én 19 órakor Gyergyószentmiklóson, a Figura Stúdió Színházban tartják, majd 11-én 16 órakor Csíkszeredában, a Csíki Játékszín színháztermében, aznap 20 órakor pedig Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Házban szórakoztatják a nagyérdeműt – jegyek a helyszíneken, a jegypénztárakban válthatók.
A poéngyártók következő műsora október 12-én, vasárnap 18 órakor Marosvásárhelyen, a Maros Művészegyüttes előadótermében lesz, erre a Kultúrpalotában, a Nemzeti Színház jegyirodájában lehet belépőt váltani. A turné utolsó helyszíne a kolozsvári Studház, ahol a humoristák október 13-án, hétfőn 19 órakor lépnek színpadra. Jegyekért a Gaudeamus Könyvesboltot kell felkeresni.
Kiss Ádám neve bizonyára ismerősen cseng mindazoknak, akik figyelemmel kísérik a magyar humorvilágot. A huszonkilenc éves nevettető a Showder Klub egyik alapembere, a legelső, 2008. április 7-ei adás házigazdájaként lépett a közönség elé.
Nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében – kollégái gyakran utalnak arra, hogy ő a tinilányok kedvenc humoristája –, de nem csak a celebek, barátai és önmaga kiparodizálásáról ismerhetjük: mindeddig két, rövid poénos írásokat tartalmazó könyve jelent meg – a Szütyiő 2010-ben, a Benk Dénessel közös műve, a Kiss Kiss Benk Benk pedig 2012-ben, mindkettő az Ulpius-ház gondozásában –, rövidfilmben is szerepelt már, s idén egy nagyjátékfilm egyik főszerepét is elvállalta. Saját bevallása szerint Székelyföld remek kikapcsolódási lehetőségeket nyújt, hiszen ő is ide jár feltöltődni.
A harminchét éves Janklovics Péter budapesti születésű színész, aki többek közt a Bereményi Géza rendezte Hídember című, gróf Széchenyi István életét bemutató film mellékszerepében volt látható. Számos reklámszerepet tudhat magáénak, ám országosan ismertté a 2009-es és 2010-es Sziget-reklámkampány tette, amelyben a fellépőket kritizálja – a reklámokból több szállóige-szerű szófordulatot megjegyezhettünk, többek közt a „prodidzsáj”, illetve a „plészbú” zenekarneveket.
A csíkdánfalvi Zsók Levente a 2004-es Médiabefutó, valamint a 2007-es Erdélyi Humorfesztivál felfedezettje, aki 2009 óta gazdagítja székely tájszólásával és főként hazai történeteivel a Dumaszínház műsorát. Emellett műsorvezető – a turnén is e szerepet vállalta –, nem utolsósorban szülőfalujának kulturális referense.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!