
Fotó: Youtube.com
Other than unusual címmel március 14–18. között öt erdélyi városban mutatja be második nagylemezét a Barabás Lőrincz Quartet.
2018. március 07., 15:282018. március 07., 15:28
A turné első állomása a kolozsvári Atelier, március 15-én a marosvásárhelyi J’ai Bistrot ad otthont a koncertnek, 16-án pedig a nagyszebeni Atrium Kávézóban lép fel a zenekar. A következő lemezbemutató helyszíne a sepsiszentgyörgyi Szimpla lesz, majd március 18-án a brassói Warehouse Pubban zárul a koncertsorozat – olvasható a zenekar szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
Alapvetően elég sok zenei műfajt ötvöz az anyag: kicsit programzenés, film- és színházi zenés hangulatot is hordoznak a szerzemények, amelyet egyebek mellett az is megerősít, hogy Nagy Zsolt vibrafonon és üstdobokon játszik, de vannak benne rockosabb elemek is” – fogalmazott Barabás Lőrinc magyar dzsessztrombitás, zeneszerző.
2005-től állandó szereplője a magyarországi és nemzetközi zenei életnek. Jelenleg a Quarteten kívül szóló projektjével koncertezik, illetve Random Szerda néven havi rendszerességgel improvizatív klubesteket vezet Budapesten. Cséry Zoltán billentyűs a Patché formáció tagja, Dalok a lelkednek szólózongora projekt zeneszerzője, zongoristája, az érdeklődők rendszeresen találkozhatnak vele a Random Trip esteken.
Herr Attila neve többek között a Besh o droM zenekarhoz fűződik. A basszusgitáros jazz, blues és népzenében is jártas. Arányosan gondolkodik a zenéről, se több se kevesebb, mint amennyi kell. Nagy Zsolt dobos a klasszikus zenei műfajt képviseli, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ütős szólamvezetője, de már régóta játszik más műfajokban, pop, jazz zenekarokban is. Kiemelkedő technikai tudását, sokféle zenére való nyitottságát kreatívan kamatoztatja ebben a formációban.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!