
A harmadik lemez alkotói folyamata a kísérletezésről, új irányok kereséséről is szólt
Fotó: Facebook/Margaret Island
Lemezbemutató konceret ad ma este a kolozsvári Form Space-ben a Junior Artisjus és Fonogram-díjas Margaret Island zenekar. A budapesti formáció a magyar zenei életben ritkán megjelenő akusztikus, folkos popzenét játszik. Füstös Bálint, az együttes gitárosa, alapító tagja a III című albumról, az erdélyi vendégszeretetről, közönségről beszélt a Krónikának.
2018. október 17., 18:002018. október 17., 18:00
2018. október 17., 18:072018. október 17., 18:07
– Három évvel ezelőtt Kolozsváron léptetek fel első alkalommal Erdélyben. Milyen érzéssel tértek vissza?
– Alig várjuk a ma esti koncertet, amely 21 órakor kezdődik a Form Space-ben. Nagyon szép emlékek kötnek Kolozsvárhoz, reméljük, lesz időnk kicsit szétnézni a városban, és felsétálni a Fellegvárba.
– A lemezbemutató turné egyik állomása lesz a kincses város, előtte Marosvásárhelyen is bemutattátok az albumot. Hogyan fogadtak titeket?
– Az erdélyi vendégszeretet legendás, Marosvásárhelyen is nagyon kedvesen fogadtak minket. Jó volt látni, hogy a közönség a régi, közismert dalokon kívül már az új szerzeményeket is velünk együtt énekli.
– Az Egyszer volt című aranylemezt és a Bakancslista nevű albumot követően idén megjelent a III című lemezetek. Milyen szempontok alapján válogattátok ki a dalokat?
– Olyan dalok kerültek a lemezre, amelyek leginkább tükrözik a jelenlegi világnézetünket, valamint azt, hogy milyen érzések kavarognak bennünk. Még mélyebbre ástunk magunkban, mint korábban.
– Műfajban vagy tematikában különböznek az új dalok a tőletek megszokott akusztikus, folkos popzenétől?
– A harmadik lemez alkotói folyamata a kísérletezésről, új irányok kereséséről is szólt. Szétszedtük magunkat, és újra összeraktuk. Így került néhány elektronikusabb dal is az albumba, de persze nem maradtak ki a margaretes akusztikus, folkos zeneművek sem.
– Az elmúlt években több erdélyi fesztiválon is felléptetek, mint a torockói Double Rise, a marosvásárhelyi Vibe. Milyen különbséget véltek felfedezni az erdélyi és magyarországi közönség között?
– Azt szoktuk mondani, hogy Erdélyben valahogy másként csillog a közönség szeme, összetartó, nyitott, közvetlen emberekkel találkozunk itt. Sokszínű közönségünk van, 0-99 éves korig bárki megtalálható a koncertjeinken. Úgy gondoljuk, hogy a Margaret-hallgatók egymásra odafigyelő emberek – ebben nincs különbség.
– A 2014-es megalakulás óta számos külföldi és magyarországi telt házas koncertet adtatok, valamint 2016-ban Fonogram-díjat kaptatok az év felfedezettje kategóriában, idén pedig Junior Artisjus díjjal tüntették ki a zenekart, mely a magyar zenei élet egyik legrangosabb szakmai elismerése. Mi a sikeretek titka?
– Szerencsések vagyunk, hogy azzal foglalkozhatunk, amit a legjobban szeretünk. Mindent megteszünk azért, hogy ezt minél magasabb színvonalon tehessük.
– Milyen terveitek vannak, várható újabb erdélyi koncert?
– Jövő évben megalakulásának ötödik évfordulóját ünnepli a zenekar, ezért sok meglepetéssel készülünk, lesz néhány különlegesebb koncertünk is. Reméljük, hogy Erdélybe is minél többször ellátogathatunk!
Margaret Island
Tagok: Lábas Viki – ének, Füstös Bálint – gitár, Törőcsik Kristóf – basszusgitár. A zenekar állandó közreműködői: Verók Tomi – gitár, Koltay Kurszán – billentyűs hangszerek, Gerendás Dániel – dobok
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!