Erdélyben a falvak világa vonzza a távol-keletieket: a kalotaszegi varrottasokat kutatja Seiko Tanizaki japán néprajzos

A 90-es évek végétől, mióta itt élek, azt tapasztalom, hogyha nem is olyan mértékben, mint Japánban, de Erdélyben is változott a falukép, azonban a régi falusi életforma megmaradt. A japánok számára ez a mentalitás, életforma vonzó, nem a nagyvárosokra kíváncsiak Romániában, hanem inkább az autentikus falusi életformát keresik, ami már elveszett Japánban. Ezért van az, hogy inkább a néprajz, a népművészet iránt érdeklődnek, magyar néptáncokat és kézimunkát tanulnak Erdélyben. Engem leginkább az döbbentett meg, hogy mennyire önállóan élnek a falusi emberek, és noha mi városon élünk, gyakran utazom vidékre felfedezni a még meglévő népi kultúrát.

Különbség nagyon sok van kultúra és életvitel szempontjából is. Számomra azért vonzó Székelyföld, mert itt támogatják a családokat, míg Japánban a nagyvárosokban teljesen kiszorítják a kisgyerekes családokat. Ha ott maradtunk volna a szülőföldemen, nem vállaltunk volna három gyermeket, de itt, Székelyföldön csupa jó élményem és tapasztalatom van gyereknevelés szempontjából.

– Hosszú ideje, közel 13 éve él itt. Mi az, amit egy japánnak nehéz megszokni Erdélyben, Székelyföldön. Hogyan enyhíti?

– Az elején nehéz volt megszokni a hideg teleket, Japánban nem mindenhol, de délen, ahol felnőttem, nagyon rövid a tél, nem havazik, a leghidegebb hőmérséklet 0 Celsius-fok. Itt viszont elég hosszúak a telek, és nagyon lehangoló volt, ha sokáig nem láttam a napfényt és a zöldet körülöttem.

Honvágyam is szokott lenni, hiányoznak a szüleim, akiket a koronavírus-járvány miatt hosszú ideig nem láttam, idén nyáron viszont sikerült meglátogatnunk őket. Ezenkívül hiányoznak a Japánban élő barátaim is, a meleg gyógyfürdők, tavasszal a virágba borult cseresznyefák látványa a felhőkarcolók között.

– Néprajzosként az erdélyi, ezen belül a székely és kalotaszegi népi kultúrát kutatja. Konkrétan mi a feladata? A népi kultúra melyik része áll a legközelebb önhöz?

– Leginkább a népművészet érdekel, ezen belül is a hímzés, a varrottasok, és mióta itt vagyok, rendszeresen járunk a férjemmel Kalotaszegre, Torockóra, Székre a népi kultúrát kutatni. Sok helyen változott az élet, az egykor önellátó falvakból a fiatalok elvándoroltak, és csak az öregek maradtak, iskola sem működik. Itt élnek olyan idős asszonyok, akik még mai napig összeülnek és varrnak, az ő gyerekeik azonban már városon élnek, nem értékelik a népviseleteket, varrottasokat.

Az elmúlt években indítottunk egy projektet, ami keretében a Kovászna megyei Árapatakról és a Szilágy megyei Kispetriből varrottas workshopokat közvetítettünk virtuálisan japánoknak. Rövidfilmeket készítettünk, és ezzel népszerűsítettük az itt még megtalálható és élő népi kultúrát. Ezzel a kezdeményezéssel, reméljük, hogy az itt élő fiatalok figyelmét is újra ráirányíthatjuk a népi örökségükre, változik a hozzáállásuk a népi kultúrával kapcsolatban.

– Hogyan fogadták a japánok a varrottasokat? Mik voltak a visszajelzések?

– A japán emberek nagyon érdeklődnek az erdélyi népi kultúra iránt. Míg évente jártam Japánba, az egyetemen oktattam népművészetet, kézimunkaórákat, workshopokat is tartottam ebben a témában. A népi varrottasok készítéséről szóló videók azonban többletet adtak azáltal, hogy az érdeklődők nemcsak a különböző varrottastechnikákat sajátíthatták el, hanem az idős asszonyokat megfigyelhették munka közben, és láthatták, miként él ez a hagyomány. Fontosnak tartom, hogy ennek a projektnek a jövőben is legyen folytatása, ugyanis amíg él az idős generáció, olyan tudást szerezhetünk, amely véleményem szerint időtálló.

A kalligráfia vagy szépírás is sokak számára vonzó. Volt egy diákom, akit japán nyelvre tanítottam harmadikos kora óta, és ő tartott előadást a kalligráfiáról. A gasztronómia kicsit más, mert a japán konyha inkább tengeri alapanyagokat használ, halat vagy rákot, ezért a székelyföldiek legtöbbször furcsának találják a japán konyhát. Ezenkívül sokan szeretik a harcművészeteket is, csodálkoztam is azon, hogy itt egy kisvárosban sokkal több karateiskola működik, mint például a szülővárosomban, Japánban.

– A férje sepsiszentgyörgyi, és három gyerekük van. A gyerekek jól ismerik a japán nyelvet és kultúrát is?

– Gyerekeim mind a hárman Szentgyörgyön születtek. Úgy egyeztünk a férjemmel, hogy én a gyermekekkel csak japánul beszélek, ő pedig magyarul. Ez valamennyire bevált, a nagyfiam születése után három és fél évet Japánban éltünk, így ő jól megtanulta a nyelvet, majd visszatérve Szentgyörgyre, az óvodában a magyart is elsajátította tökéletesen. A kisebbek esetében nehezebb a dolgom, mert egymás között magyarul beszélgetnek, csak tőlem hallják a japán nyelvet, és kevés lehetőségük van a gyakorlásra. Bízom abban, ha gyakrabban látogatunk Japánba, az a nyelvtudásukra is pozitívan hat majd. Fontosnak tartom, hogy japánul is megtanuljanak, mert ez az egyik gyökerük.

– Külföldiként mennyire nehéz elsajátítani a japán nyelvet?

– Régóta tanítok japánt az itteni diákoknak, szerintem sokkal könnyebb egy magyar embernek elsajátítani, mint egy románnak. A japán nyelv nyelvtanilag nagyon távol áll a romántól, ezért nehezebb megérteni, hogyan működnek a grammatikai struktúrák. Magyar diákok számára a hangsúly és a kiejtés nem olyan nehéz, mert a japán nyelvben is a hangsúly mindig az első szótagra esik. Beszélni nem olyan nehéz megtanulni, viszont az írás sokkal bonyolultabb, mert jelet többféleképpen lehet értelmezni.