2013. február 11., 06:572013. február 11., 06:57
„Összességében nagyon sikeres verseny volt, hiszen első évben a csíkszentléleki hárs nemcsak a romániai szakaszt, hanem az európait is megnyerte, második esztendőben a köpeczi szil lett a romániai győztes, amely Európában a második legtöbb szavazatot kapta.
Hihetetlenül sokan bekapcsolódtak a játékba. Most mégis úgy döntöttünk, hogy meghatározatlan ideig nem hirdetjük meg a verseny hazai szakaszát, mert az első évben elkezdődött, a másodikban pedig fokozódott a verseny nacionalista megközelítése” – nyilatkozta Potozky László. A verseny romániai szakaszát szervező Polgár-Társ Alapítvány igazgatója hozzátette, akkor kezdték érezni, hogy a verseny már nem a környezetvédelemről szól, amikor sokan azzal kampányoltak, hogy nyerjen a „magyar fa” vagy a „román fa”. „Mi környezetvédők vagyunk, a nacionalista megnyilvánulásokat nem akarjuk támogatni” – tette hozzá az alapítvány vezetője.
Az is közrejátszott a játék „pihentetésében”, hogy tavaly már sok esetben úgynevezett fantom e-mail címekről próbáltak szavazni, így növelve egy-egy fa győzelmi esélyeit. „Nálunk abból is vita kerekedett bizonyos sajtóorgánumokban, hogy Eminescu fája helyett miért egy félezres falu fája nyert. Külföldi társszervezeteink folytatják a versenyt, náluk ugyanis nem voltak nacionalista felhangok” – mondta az igazgató.
Azt egyelőre Potozky sem tudja, hogy meddig szüneteltetik Az év fája versenyt Romániában, illetve mikor kapcsolódnak be újra az európai partnerszervezetekkel közös verseny szervezésébe. Az év fája Európában verseny egyébként február elején indult el, a fákra február végéig lehet szavazni a www.treeoftheyear.org oldalon. Ezúttal hat ország, Bulgária, Csehország, Írország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia vesz részt a versenyben. A játék lényege, hogy a szervezők felhívják a figyelmet a történelmi és természeti értékek védelmének fontosságára.
Kozán István
A feljegyzések kezdete óta 2025 volt a harmadik legmelegebb év globálisan, mindössze 0,01 Celsius-fokkal volt hűvösebb, mint 2023, és 0,13 Celsius fokkal volt hűvösebb, mint az eddig legmelegebb év, 2024.
A januári hidegben sokan aggódnak a hóban álldogáló gólyákért, de a szakértők szerint nincs szükség beavatkozásra: egyes példányok könnyebben átvészelik a telet, mint az afrikai vándorlást. A hideg a többi madárnak is kihívás. Így segíthetünk rajtuk.
Egy újabb típusú csalás terjed Romániában, és egyre többen esnek áldozatául: a csalók a futárszolgálatok iránti bizalmat használják ki.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A Mehedinți megyei rendőrség azonosított egy 16 éves fiatalt, aki két, az utcán parkoló autót rongált meg Szörényváron (Drobeta-Turnu Severin), miután részt vett egy TikTok‑kihívásban.
Huszonhárom tehén zuhant egy befagyott tóba vasárnap a Suceava megyei Pocoleni településen, miután a jég beszakadt alattuk. A kimentésükhöz összetett beavatkozásra volt szükség – közölte a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Bár névrokona a krumplinak, a nálunk is egyre több helyen kapható, Dél-Amerikából származó, de szerte a világon közkedvelt és elterjedt édesburgonya ízbeli, tápértékbeli és kulturális szempontból is nagyban különbözik a „pityókától”.
Adrian Ahrițculesei román hegymászó január 9-én sikeresen eljutott a Déli-sarkra – közölte szombaton a sportoló menedzsere. Néhány nappal korábban megmászta az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méteres méteres Vinson-csúcsot is.
A videojátékok és képernyők uralta korban meglepő módon évek óta egy hagyományos, fa ügyességi játék hódít a gyerekek, kamaszok körében.
Látványos közúti baleset történt csütörtökön Predealon: egy autó sofőrje elveszítette uralmát a jármű felett, a kocsi megcsúszott, áttörte az út szélén lévő korlátot, majd egy panzió tetején akadt fenn.