
Emlékezni a három éve a Kancsendzönga megmászása közben eltűnt magyar hegymászóra, részt kérni az ő életformájából, próbára tenni a kitartást egy csapatban – erről is szól az Erdélyi Kárpát-egyesület (EKE) Gyergyói Osztálya és a gyergyószentmiklósi Dancurás Hegyimentő Egyesület által a hét végén szervezendő Erőss Zsolt Teljesítménytúra.
2016. május 20., 09:292016. május 20., 09:29
A harmadízben megszervezett eseményt Erőss Zsolt eltűnésének jubileumára, május 21-re időzítették, és három napot tart, péntektől vasárnapig. A túra a hegymászó egykori gyergyószentmiklósi iskolájától indul és első sziklamászásainak helyszínére érkezik. A program szerint pénteken Erőss Zsolt-tanteremavató ünnepséget tartanak, szombat a teljesítménytúra napja, vasárnap pedig levezető túrára hívják az érdeklődőket a Kis-Cohárdra a szervezők.
A Salamon Ernő Gimnázium egykori román kabinetje ma földrajzórák helyszíne, itt érettségizett Erőss Zsolt. A tantermet most emléktanteremmé alakítják, így képek, könyvek ismertetik meg a Hópárduc hegymászóéletútját, de kiállítják Erőss Zsolt pihedzsekijét és sisakját, amivel megmászta az Everestet, saját készítésű hágóvasát, első sziklamászó műlábát is. Az ereklyék ideiglenes megőrzésre kerültek az iskolához, a hosszú távú cél az, hogy a majdani erdélyi turistamúzeumban kapjanak helyet. Az emléktanterem avatását és a relikviagyűjtemény kiállításának nyitóünnepségét pénteken 18 órától tartják.
A teljesítménytúrán három útvonalon jutnak Erőss Zsolt egykori iskolájától a Gyilkostóig a 20, 30 és 50 kilométeres távra benevezők, jövőre ezek kombinációjából alakulnak ki az útvonalak – tájékoztatott Vadász-Szatmári István, az EKE gyergyói osztályának elnöke. Lesz majd arculatváltás és több újítás is, ami viszont nem változik, az a teljesítménytúra megálmodásakor kitűzött cél: emléket állítani az embernek és szellemiségének, kicsiket-nagyokat természetjárásra biztatni.
A túrán való részvétel díja 30 lej/fő, az Erdélyi Kárpát-egyesület, a Magyarországi Kárpát-egyesület tagjai, valamint hegyimentők részére 25 lej/fő. Az ifjúság is kedvezményben részesül. A Dancurás Hegyimnető Egyesület tagjai is segítik a túrázókat, a balesetveszélyesebb helyeken tartózkodnak csoportjaik, de terepjárműveikkel bármelyik területet hamar meg tudják közelíteni.
A csíkszeredai születésű Erőss Zsolt első magyar állampolgárként mászta meg a Föld legmagasabb hegyét, a Csomolungmát. Magyarország legeredményesebb magashegyi hegymászója volt; tíz 8000 m fölötti csúcsot hódított meg (ebből kettőt műlábbal) – ezzel a teljesítménnyel a nemzetközi élmezőnybe is bekerült. 2013. május 21-én a Föld harmadik legmagasabb hegye, a 8586 méteres Kancsendzönga megmászása után a visszaúton eltűnt.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!