
Lázár Kálmán erdélyi zoológus, az első magyar ornitológiai és állatkertészeti művek szerzője, a pesti állatkert megalapításában jelentős szerepet játszó tudós tiszteletére tartanak emléknapot kedden a marosvásárhelyi állatkertben.
2014. május 19., 14:362014. május 19., 14:36
A rendezvényt L. Simon László kormánybiztos, országgyűlési képviselő nyitja meg, majd bemutatják Lázár Kálmán 1868 körül megjelent Körút az állatkertekben című albumának – a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával kiadott – hasonmás kötetét.
A rendezvényen Buza Péter művelődéstörténész, a Budapest című folyóirat főszerkesztője bemutatja Lázár Kálmán életútját és szakmai pályáját, szerepét az első magyar állatkert megalapításában. Korsós Zoltán, a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója Magyar tudósok a Kárpát-medence 19. századi zoológiai kutatásában címmel tart beszámolót.
Józsa András szovátai történész a Lázár- és a Simény-családról ismertet adatokat, Kovács Zsolt szakíró, az Állatvilág című folyóirat főszerkesztője Lázár Kálmán 19. századi ornitológiában betöltött szerepét ismerteti a hallgatósággal – közölte a Fővárosi Állat- és Növénykert hétfőn az MTI-vel.
Persányi Miklós, a fővárosi állatkert főigazgatója az egzotikus állatok magyar neveiről beszél Lázár Kálmán műve kapcsán.
Kopacz András, a Marosvásárhelyi Állatkert igazgatója az erdélyi és más romániai állatkertek, különösen a marosvásárhelyi állatkert történetét mutatja be a közönségnek, Hanga Zoltán, a fővárosi állatkert szóvivője Lázár Kálmán szerepéről szól a Kárpát-medencei állatkertészet kezdeteinél.
A résztvevők délután Kelementelkén megkoszorúzzák Lázár Kálmán emlékoszlopát, amelynél beszédet mond L. Simon László, Varga József, Gyulakuta és Kelementelke polgármestere, valamint Székely Attila, Kelementelke református lelkipásztora.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!