
Fotó: Krónika
Bánhatják, akik otthon maradtak: ilyen gazdag és változatos programú városünnepre még nem volt példa Kézdivásárhelyen. A szeptember 11–14. között zajló 15. Őszi Sokadalom az eddigiekhez képest tízszeresére duzzasztott programmal, több helyszínen zajló eseményekkel várta idén a résztvevőket. Igaz, a költségek a tavalyinak a hétszeresét teszik ki, amelynek nagy részét támogatók biztosították. Nyilván ezzel magyarázható, hogy a vargavárosiak és környékbeliek az esti órákban szokatlan, késő őszi időjárás ellenére is szép számban vettek részt az eseményeken – tegnapelőtt este 5 fokot mértek az udvarterek városában – , ugyanakkor a szervezőket dicséri az a tény is, hogy a különféle termékeiket, kézművesportékáikat és ipari cikkeiket kínáló árusok seregszemléjén is jóval többen vettek részt a Gábor Áron téren, mint a korábbi években.
Péntek délelőtt az Őszi Sokadalom egyik fő eseményeként megnyílt az új sportcsarnokban a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (Asimcov) által szervezett tizedik vállalkozói napok keretében a hetedik termékkiállítás és -vásár is, melyen közel ötven hazai és határon túli cég állította ki termékeit. Péntektől vasárnapig párhuzamosan több helyen és két színpadon is zajlottak a rendezvények. A legnagyobb tömeget a Gábor Áron téren felállított színpad vonzotta, ahol Ferenczi György és a Csík Zenekar koncertje, a legendás Korál együttes kétórás bulija, valamint Takáts Tamás és a Karthágó zenekar tegnap esti előadása maradt emlékezetes. A szombat este a Vigadó nagytermében fellépő, budapesti Heaven Street Seven koncertjén több mint kétszázan táncoltak, és legalább ennyien énekelték végig a Blackbirds nevű Beatles-emlékzenekar slágerparádéját is. A playbacktechnikát használó együttesek, valamint a mulatós műfaj képviselői – ebből a kategóriából is számos ismert név lépett fel a rendezvény keretében – külön színpadon, a régi városi mozi előtti kistéren mutatták be repertoárjukat.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.