
Száz éven belül a Föld gleccsereinek kétharmada megolvadhat a globális felmelegedés következtében
Fotó: Deák Szidónia
Az évszázad végére a gleccserek kétharmada eltűnhet, mivel egy új átfogó tanulmány szerint a klímaváltozás miatt gyorsabban olvadnak a vártnál.
2023. január 08., 18:542023. január 08., 18:54
A Science folyóiratban publikált nemzetközi tanulmány szerzői azonban azt is hozzátették előrejelzésükhöz, hogy amennyiben sikerül kordában tartani a globális felmelegedést, és a hőmérséklet csak néhány tized Celsius-fokkal nő, valamint teljesülnek a klímaváltozás nemzetközi célkitűzései, akkor a gleccsereknek kicsit kevesebb mint fele olvad majd el. Elsősorban a kicsi, de jól ismert gleccserek masíroznak a kihalás felé – idézte a tudósokat az MTI.
– figyelmeztet a tanulmány. A kutatás a Földnek mind a 215 ezer gleccserét vizsgálta – a Grönlandon és az Antarktiszon található jégselfeken lévő jégfolyók kivételével – a korábbi kutatásoknál jóval összetettebb módszerekkel. A lehetséges forgatókönyveket számítógépes szimulációval dolgozták ki.
ami a szimuláció szerint azt jelenti, hogy az évszázad végére a gleccserek tömegének 32 százaléka, 48,5 billió tonna jég, azaz a gleccserek 68 százaléka tűnhet el. Ez a világtengerek szintjének 115 milliméteres emelkedésével jár, pedig a jégselfek olvadása miatt már eleve nő a tengerszint – magyarázta David Rounce, a tanulmány vezető szerzője.
– hangsúlyozta a Carnegie Mellon Egyetem glaciológus és mérnökprofesszora.
Regine Hock, az Alaszkai Fairbanks Egyetem és az Oslói Egyetem glaciológusa, a tanulmány társszerzője hozzátette, hogy miközben „sok kis gleccser számára már túl késő”, a kutatás eredményei világosan mutatják, hogy globálisan minden foknyi hőmérsékletemelkedés számít a gleccserek fennmaradása szempontjából. Attól függően, hogy mennyire melegszik fel a Föld 2100-ra, a tudósok 38,7–64,4 billió tonnányi gleccserjég elolvadását prognosztizálták.
és ezzel a korábbi előrejelzésekhez képest 4–14 százalékkal nőhet a tengerek vízszintje.
A gleccserolvadás okozta 115 milliméteres vízszintemelkedés esetén világszerte több mint 10 millió – az Egyesült Államokban több mint százezer – ember lakóhelye kerül a vízszint alá.
Bár a tudósok szerint a tengerek megemelkedését főleg a jég olvadása okozza majd és nem a gleccserek játsszák benne a főszerepet, ugyanakkor a gleccserek olvadása a helyi lakosság vízellátásának utánpótlását is veszélyezteti, áradásokat okozhat, és eltűnhet számos híres hegycsúcs jégsapkája is.
Új életre keltek a római Colosseum évszázadok során lerombolt gyűrűi, így újabb ingyenes régészeti területet ajándékoztunk a rómaiaknak és a turistáknak – mondta Simone Quilici, a Forum Romanum-Colosseum régészeti park igazgatója.
Ismered a Krónika hangját? Most kiderül! Legújabb nyereményjátékunkban ugyanis a jó megfigyelőkészség és a lapismeret kerül főszerepbe. Add meg a címünket, és nyerj egy értékes vásárlási utalványt kvízjátékunkban, a Gránit Bank felajánlásával!
Ebben az időszakban már mindenki vágyik a friss zöldségekre, az egyik első, valóban zöld zöldségféle a spenót, amely megjelenik a piacokon és a boltok polcain is. Összeállításunkban recepteket, kultúrtörténeti érdekességeket közlünk.
Helyi idő szerint vasárnap este rendezik meg a 98. Oscar-díjátadó gálát a Los Angeles-i Dolby Színházban. A Disney+ steramingszolgáltató programján a magyarországi és romániai nézők hétfőre virradóra élőben következik a műsort.
A mesterséges intelligenciát sok munkahelyen úgy mutatják be, mint egy láthatatlan segítőt: mintha egy egész csapat dolgozna a háttérben, amelyre rá lehet bízni a rutinfeladatokat. Egy friss felmérés alapján azonban a gyakorlat sokszor mást mutat.
Akár 500 lejt is fizetniük kell azoknak, akik horoszkóp készítéshez kérik ki születési idejüket a szülészetektől. Egyre több romániai kórházban csak díjfizetés ellenében adják ki az adatot, mivel ez nem orvosi, hanem adminisztratív információ.
Új, kacsacsőrű dinoszauruszfajt azonosítottak magyar kutatók a dél-erdélyi Hátszegi-medencében. A mintegy 70 millió éves lelet arra utal, hogy a kréta végi „Hátszeg-sziget” élővilága jóval változatosabb lehetett a korábban feltételezettnél.
Újra a Kárpátok fölött szárnyalhatnak a fakó keselyűk. Papp Tamással, a Milvus Csoport vezetőjével beszélgettünk a 70 éve eltűnt fakó keselyűk visszatelepítéséről, eltűnésük okairól, és arról, milyen fontos szerepük van az ökoszisztéma „takarítójaként”.
A modern otthonokban egyre több internetre kapcsolt eszköz jelenik meg: robotporszívók, okostelevíziók, hangszórók vagy más „okos” háztartási készülékek. Bár ezek kényelmesebbé teszik a mindennapokat, biztonsági szempontból gyakran háttérbe szorulnak.
Egy friss felmérés eredményei szerint a fiatal román állampolgárok több mint 90%-a úgy véli, hogy karrierjük előrehaladásához a mesterséges intelligenciára (AI) vonatkozó ismeretekre van szükségük.
szóljon hozzá!