2011. január 24., 09:152011. január 24., 09:15
A 23 éves Carolina White-ot 1987-ben, világrajötte után néhány nappal rabolták el New York Harlem Kórházából. Nem ismervén valódi kilétét, a lányt Nejdra Nance néven nevelte egy család a Connecticut államban lévő Bridgeportban, mintegy 72 kilométerre biológiai szülei otthonától. A fiatal lány 16 éves korában fogott gyanút, amikor családja nem tudta felmutatni születési anyakönyvi kivonatát, illetve a társadalombiztosítási számát. Az eltűnt és kizsákmányolt gyerekeket segítő nemzeti központ segítségével sikerült hosszas nyomozás után megtalálnia szüleit, akikkel a héten találkozott először. Mint Joseph Cavitolo, a New York-i rendőrség nyomozója csütörtökön elmondta, Carolina születése után 19 nappal kórházba került magas láz miatt. Édesanyja átadta a beteg lánykát egy magát nővérnek kiadó nőnek, s azóta nem látta. Valószínűleg utóbbi rabolta el a gyermeket, hiszen a nő már akkor eltűnt, és mint kiderült, soha nem dolgozott a kórházban – írta a The New York Post napilap.
Családi FolkMajálist szerveznek Kolozsváron, a falumúzeumban: a rendezvény a régi Hója-erdő melletti majálisok hangulatát idézi meg népzenével, tánccal és vásárral. Az esemény a Kallós 100 emlékév részeként a közösségi hagyományőrzést állítja középpontba.
Fények, mozdulatok és színek sűrű szövetéből állt össze az a világ, amelyet a Cirque du Soleil OVO című produkciója hozott Kolozsvárra.
A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.
Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.
Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.
Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.
Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.
Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.
Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.
A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.