Hirdetés

Előzetesben a felsőmocsoládi kisfiú feltételezett gyilkosai

Akaposvári törvényszék vasárnap elrendelte a 11 éves felsőmocsoládi kisfiú megölésével gyanúsított P. Erika, B. József és K. József előzetes letartóztatását – közölte Pálné Gergely Mónika, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

2012. november 06., 09:252012. november 06., 09:25

A múlt hétfőn Kaposváron eltűnt Szita Bence holttestét szombaton reggel találta meg a rendőrség a Kaposvári Egyetem mögött lévő erdős területen.  Piros Attila dandártábornok, Somogy megyei rendőrfőkapitány a szombat délután tartott sajtótájékoztatón elmondta: a fiú előre kitervelt, brutális gyilkosság áldozata lett. A rendőrség a gyermek eltűnését bejelentő 47 éves nőt – a fiú nevelőapjának élettársát –, egy 57 éves és egy 41 éves hajléktalant gyanúsít a bűncselekmény elkövetésével.

A három gyanúsítottat 14. életévét be nem töltött személy ellen előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanújával helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság. A főkapitány szombati beszámolója szerint a kisfiú hétfő éjjel már halott volt, amikor a gyermek nevelőapjának élettársa bejelentette az eltűnését, s ezzel egyidejűleg azt is, hogy miközben ő a gyermek után futott, a kocsiban hagyta a kulcsot, és az autót ellopták.

A fiút több mint félszáz rendőr kereste, és önkéntesek is kutattak utána. Az eltűnés bejelentője, a magát a gyermek nevelőanyjának mondó nő kihallgatása során ellentmondásokba keveredett, egyes állításainak valótlansága, vallomásának többszöri megváltoztatása gyanússá vált, és a rendőrség ettől kezdve – miként a főkapitány fogalmazott – a kriminalisztika teljes tárházát felvonultatta. Feltérképezték a nő kapcsolatrendszerét, és ekkor a rendőrség látókörébe került egy kaposvári hajléktalan férfi, akinél az „eltulajdonított” gépjárművet megtalálták, valamint a férfi szintén hajléktalan társa.

Azt, hogy a kisfiú bűncselekmény áldozata lett, a Kaposvárhoz közeli Sántos külterületén lévő erdőben talált nyomok erősítették meg. Kiderült, hogy Szita Bencét hétfő este 20 és 22 óra között azon a helyszínen ölték meg. A holttestét először ott rejtették el, majd arra a helyszínre vitték, ahol szombat reggel a rendőrség megtalálta. A fegyházbüntetésből október elején szabadult 57 éves B. Józsefet gyanúsítják a kisfiú megölésével, a sírt megásó – más bűncselekmény miatt büntetőeljárás hatálya alatt álló – 41 éves K. Józsefet pedig bűnsegédlettel.

P. Erikát felbujtással gyanúsítják. A Kapos.hu információja szerint a nő 200 ezer forintot ígért az elkövetőknek. A kisfiú holttestének megtalálásáról szóló hírek hallatán szombaton este több százan gyűltek össze, és gyújtottak gyertyákat és mécseseket a kaposvári Tesco áruház mögötti játszótéren, ahonnan a bejelentés szerint a gyermek eltűnt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés