Hirdetés

Előválogatót tartott az X-Faktor tehetségkutató Marosvásárhelyen

Volt, aki sztárként szeretett volna távozni, volt, aki önbizalmat remélt a szerda délutáni marosvásárhelyi X-Faktor válogatótól, de olyan is akadt, aki csak szórakoztatni szerette volna a közönséget. Legtöbbjüket pedig a kíváncsiság hozta el az egyik legnépszerűbb tehetségkutató válogatójára.

2013. március 29., 09:122013. március 29., 09:12

A bizonyos X-et kereste Erdélyben is a televíziós műsor stábja, kedden Kolozsváron, szerdán pedig Marosvásárhelyen. A Jazz&Blues Klubban összeült a válogatóbrigád: Losonczi Péter, a válogatóműsorok felelős szerkesztője, valamint egy szerkesztőasszisztens és egy operatőr, a jelentkezők pedig sorra eléjük járultak megmutatni, hogy mit is tudnak. Míg a két évvel ezelőtti vásárhelyi válogatón zárt ajtók mögött énekeltek a „sztárjelöltek”, ezúttal a Jazz&Blues Klubban a többi jelentkező, valamint a betévedt érdeklődők előtt léptek fel az előadók.

A versenyzők közt volt, aki aki hobbiként űzte a zenét, mások egyetemen tanulták, de volt olyan is, aki jó pár éve színpadhoz szokott már. Ami biztos, hogy az egyik leggyakrabban elhangzó mondat volt: „gyerekkorom álma, hogy énekes legyek”.

Önbizalmat is vártak az X-Faktortól

Ottjártunkkor kézről kézre adták a mikrofont a bátor és bátortalan jelentkezők. Néhánytól mi is megérdeklődtük, mit várnak a bemutatkozástól. A 17 éves marosvásárhelyi Somodi Tímea elmondta, hogy most vesz először részt tehetségkutatón, de már három éve énekel. Most azért jött el, mert meg akarta nézni, milyen is az X-Faktor, reméli, legalább a következő fordulóra továbbjut majd, ugyanis hosszú távon énekesnő szeretne lenni.

Csittszentiváni jelentkezővel is találkoztunk, a 19 éves Hajdú Noémi Mónika saját bevallása szerint önbizalmat remélt az X-Faktortól. „Önbizalmat szeretnék, és hogy valaki támogasson, segítsen abban, amit el akarok érni. Nagy vágyam, hogy színpadra kerüljek, éppen ezért kicsi koromtól énekelek” – mondta a fiatal lány, aki tudja, kicsit bizonytalan volt a stáb előtt, de reméli, a hangja továbbjuttatja.

Mikrofonpróbára jelentkezett

Olyannal is találkoztunk, aki – ahogy ő nevezte – mikrofonpróbaként jelentkezett a versenyre. „Soha nem énekeltem még mikrofonba. Semmivel nem készültem, de van egy nagyon tréfás dalom, ami hogyha eszembe jut, akkor szeretném kipróbálni a hangomat” – mondta az 55 éves Fazakas Anna, aki kivételesen nem vágyott X-faktoros továbbjutásra. A jelentkezőket estig hallgatta a stáb. Ha jól énekeltek, ha kevésbé jól, választ még nem kaptak: az RTL Klub stábja Budapesten, a felvételek alapján dönti el, hogy ki kerül be a műsorba. Később telefonon értesítik a továbbjutókat.

Nem a legjobb hangot keresik

A magyarországi tehetségkutató  több hónapon át minden este a képernyők elé szögezi az ország lakosságának jelentős részét, de bizony az erdélyi tévénézőket is. Pedig a 2004-ben Simon Cowell angol televíziós producer által kitalált formátum nem sokban különbözik a korábbi tehetségkutatóktól. Cowell egyetlen apróságot változtatott meg: a játékban részvevők kapcsolati rendszerét. Régebben átjárhatatlan fal magasodott a versenyzők és az ítészek között, Cowell viszont úgy gondolta, a játék sokkal érdekesebb, átélhetőbb és izgalmasabb, ha az X-Faktor élő adásaiba jutott játékosokat négy, jól elkülöníthető csoportra osztja, az ítészeket pedig a csoportok tagjait segítő mentorokká minősíti át. A műsor a nevét onnan kapta, hogy nem a legjobb hangokat keresik benne, hanem azt az előadót, akiben megvan az a bizonyos, Simon Cowell által megálmodott előadóművészi többlet, amelyet ő x-faktornak nevezett. 

Szász Cs. Emese

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés