
Dave Gahan és a Depeche Mode vasárnap koncertezik Kolozsváron
Több mint hatszáz színpadi munkás, technikus, hangosító és biztonsági szakértő vesz részt a Depeche Mode vasárnapi, kolozsvári koncertjének előkészületeiben – adta hírül hétfőn a Ziua de Cluj portál.
2017. július 17., 22:472017. július 17., 22:47
A helyszín előkészítése a turné minden állomásán napokat vesz igénybe, ezért a munkálatokat már tegnap elkezdték. Csak a színpadi felszerelés szállítására tizenegy kamionra van szükség, a zenekari stáb négy busszal és öt kisbusszal érkezik. A legendás zenekar számára 50 méter széles és 20 méter magas színpadot építenek, melyen óriási képernyők is helyet kapnak, így várhatóan káprázatos vizuális élményben lesz részük azoknak, akik jegyet váltottak az európai turnét záró kincses városi fellépésre.
A Depeche Mode tagjai egyébként híresek arról, hogy az öltözők kialakítását sem bízzák a véletlenre: a helyi hírportál információi szerint
Az egyetlen színes „elem” állítólag egy csokor friss virág lesz az öltözőben. A zenekar tagjai kényelmes, kihúzható kanapékat is rendeltek a szervezőktől, Dave Gahan ugyanakkor külön kérte, hogy a biztonságát felügyelő személyzetnek női tagja is legyen. A bemelegítésben profi masszőrnő és erőnléti edző is segít majd a világsztár énekesnek.
A program szerint a Kolozsvár Aréna kapui 17 órakor nyílnak meg, 19.30-kor pedig a brit Maya Jane Coles lép színpadra, aki több európai helyszínre is elkísérte a sztárzenekart.
Az 1980-ban alapított Depeche Mode idén jelentette meg tizennegyedik, Spirit című studióalbumát, melynek európai lemezbemutató turnéja a kincses városban zárul. Több mint 100 millió eladott albummal Andrew Fletcher, Dave Gahan és Martin Gore zenekara minden idők talán legnépszerűbb elektronikus zenekarának számít, fennállásuk óta először koncerteznek Kolozsváron.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!