
2009. március 11., 11:192009. március 11., 11:19
A portré eddig a művészetpártoló Cobbe család tulajdonában volt, az örökös egyik felmenője William Shakespeare egyik mecénásának, Southampton grófjának dédunokáját vette feleségül. A festményt Cornelis Janssen flamand festő készítette, aki egy ideig Angliában dolgozott.
A kép vélhetően vázlatként készült a színműveit tartalmazó első gyűjteményes kötet borítóján lévő metszethez. Az örökös csak akkor jött rá arra, milyen értékes kép szerepel a családi gyűjteményben, amikor egy 2006-os vándor Shakespeare-kiállításon észrevette a hasonlóságot egy másik képpel.
Eddig két olyan portrét ismernek, amelyek valósághű képet festhetnek a költő külsejéről. Az egyik egy metszet, a másik egy mellszobor, azonban mindkét műalkotás Shakespeare halála után készült. Paul Edmondson, a Shakespeare Birthplace Trust oktatási igazgatója szerint a most nyilvánosság elé került kép alapján készült a washingtoni Folger Shakespeare könyvtárban látható híres Shakespeare-portré is. „Az teszi igazán fontossá, hogy még Shakespeare életében készült” – mondta a szakember.
„Úgy gondoljuk, 1610-ben festették, és számos másolatot, beleértve a metszetet is ez alapján készítették. Így a mi portrénk az első verziója a Shakespeare-ről valaha készült egyik legjobb festménynek” – fűzte hozzá a Folger könyvtárban látható műalkotásra utalva. A szakértők véleményét támasztja alá az is, hogy a kép generációkon át az író legnagyobb támogatójának, Southampton gróf családjának birtokában volt.
A portré mellett Shakespeare vélhetően első színházának megtalálása is nagy szenzációt keltett hétfőn Londonban. A Museum of London régészei szerint a külvárosban talált romok valószínűleg az 1576-ban épült eredeti Globe Színház maradványai lehetnek, ahol maga Shakespeare is gyakorta színpadra állt, és amely a Rómeó és Júlia ősbemutatójának helyszíne volt.
Az ásatásokat végző egyik szakember szerint a régészek csapata a sokszög alakú színház falának egyik íves részére találhatott rá. Másfél méterrel az utca szintje alatt a színpad irányába lejtősen haladó nézőtér húzódik, amely egykor hatalmas tömegeknek biztosított állóhelyeket. A régészek egy agyagedényt is találtak, amelyen egy Shakespeare-re emlékeztető férfiarc látható. A területen, amely jelenleg a Tower Theater Company tulajdonában van, a tervek szerint 2012-re egy új színház nyitja majd meg kapuit a nagyközönség előtt.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.