
Három lebilincselően izgalmas, aktuális problémákat boncolgató pszichológiai beszélgetésre hív Székelyudvarhelyen a Sylvester Dénes Egyesület, illetve a Magyar Pszichológiai Társaság Erdélyi Tagozata az immár harmadik alkalommal megrendezendő Pszinkron előadás-sorozat részeként.
2015. október 19., 13:002015. október 19., 13:00
2015. október 19., 13:002015. október 19., 13:00
A magyar tudomány napja alkalmából életre hívott rendezvény első felvonása hétfő délután öt órától kezdődik az udvarhelyi művelődési ház koncerttermében: a meghívottal, Sógor Árpád sakkterapeutával Dósa Zoltán pszichológus beszélget a játékban hozott döntések és a valós élet döntéshelyzeteinek hasonlóságáról.
Az ingyenes előadás hallgatói képet kaphatnak arról, hogy miként modellezhetők a konfliktusok és más problémák sakkfigurákkal, az előadás végén pedig kérdéseket is feltehetnek az előadónak.
A Pszinkron következő előadását október 26-án, jövő hétfőn tartják azonos kezdési időponttal és azonos helyszínen Az élet értelme és ezek a mai fiatalok címmel – akkor Brassai László iskolapszichológustól hallhatják majd az érdeklődők, hogy miként függ össze az élet értelmességébe vetett hit a fiatalok egészségmagatartásával.
A harmadik beszélgetés a Mondd meg, hogy eszel, és megmondom, ki vagy címet kapta: november 3-án 17 órától Krizbai Tímea táplálkozás-szakértő, klinikai pszichológus az étkezést veszi górcső alá különös tekintettel a táplálkozási és testképzavarokra.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!