2010. május 17., 10:192010. május 17., 10:19
Akik szombaton ellátogattak a Caritas temető mögötti kertjébe, lenyűgöző lovas harcászati vetélkedőnek lehettek tanúi, ugyanakkor Tölgyesi Béla kommentárjából megtudhatták, hogy az éppen soron következő próba „élesben”, hogyan is zajlott a harcmezőn. A rendkívül elegáns, sportszerű rendezvényen ló és lovas összehangolt, együttes vetélkedőjének lehettek tanúi az érdeklődők, megtapasztalva azt is, mennyire lényeges, hogy ne csak a lovas legyen képzett, hanem a ló is. A négy próbából álló vetélkedőn a hat versenyző lovas íjászatban, kopjás és szabjás vitézi próbában, illetve „vaddisznóvadászatban” mérték össze tudásukat, természetesen minden próbát lóhátról végezve. Az íjászat során a versenyzők feladata az volt, hogy egy hozzávetőleg egy méter átmérőjű szalmafonat körbe minél több nyílvesszőt lőjjenek míg „paripájuk” vágtában elhalad a százméternyi versenypályán. A kopjás próbán korabeli méretű kopjákkal kellett leakasztani az oszlopokra akasztott szalmakarikákat, a szablyás próba során csutakot kellett ledönteni az oszlopról, szintén korabeli minták szerint készült szablyával. A „vaddisznóvadászat” során pedig mozgó tárgyat kellett eltalálniuk a lovasoknak, a vaddisznót helyettesítő szalmával tömött zsákot egy ló vontatta. A vetélkedés legjobbjának a csíkcsicsói Lutz Levente bizonyult.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.