
2010. július 06., 09:262010. július 06., 09:26
A főként kamaszokat mozgósító film forgalmazása első öt napján összesen 161 millió dolláros jegyeladást produkált a hazai piacon, és ehhez a jelzett idő alatt további százmillió dollárt keresett világszerte. A Napfogyatkozást az Egyesült Államokon és Kanadán kívül 42 országban kezdték játszani. Az elemzők ugyanakkor rámutattak, hogy a nyár legjobban várt filmje iránt korántsem mutatkozott akkora érdeklődés, mint amit a gyártó Summit Entertainment stúdió remélt. Az Alkonyat-széria előző epizódja, az Újhold premierhétvégéjén 142,8 millió dollárt keresett Észak-Amerikában, és ez az összeg az első öt nap alatt 165 millió dollárra nőtt. A tavaly novemberben bemutatott produkció ráadásul egyidejűleg csak 25 más országban került a mozikba, de így is 118 millió dollárt kaszszírozott bemutatása első hosszú hétvégéjén. A Summit a július 4-i ünnepségek konkurenciájával magyarázta a kiesést, és úgy értékelte, hogy a hét közepére várhatóan ismét megnő majd az érdeklődés az ifjú vámpírok és vérfarkasok közötti vetélkedés iránt.
Az észak-amerikai toplista második helyét Az utolsó léghajító című fantáziafilm foglalta el 40,65 milliós hétvégi jegyeladásával. M. Night Shyamalan 150 millió dollárból készült produkciója, amely a Nickelodeon rajzfilmsorozata nyomán született, korábban számos elítélő kritikát kapott, mivel a rendező az animáció több ázsiai kulcsfigurájának szerepét fehér színészekre bízta. A jelek szerint azonban ez végül is nem kedvetlenítette el túlságosan a közönséget. A toplista harmadik helyén a Toy Story 3. című háromdimenziós Pixar-animáció kapaszkodott meg 30,2 millió dolláros bevétellel. A népszerű sorozat harmadik epizódja a bemutatása óta 289 millió dollárt keresett Észak-Amerikában, világszerte pedig 151 millió dollárért keltek el rá a jegyek. Adam Sandler Nagyfiúk című vígjátéka a negyedik helyen végzett 18,5 millió dolláros bevétellel, az ötödik pedig Tom Cruise Kéjjel-nappal című akciómozija lett 10,2 millió dollárral.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.