
A járvány előtt sokak kedvenc nyári bulija volt a Neversea
Fotó: Facebook/Neversea
Nem tartják meg idén sem a Fekete-tenger romániai partszakaszának népszerű fesztiválját, a Neversea-t.
2021. július 02., 12:162021. július 02., 12:16
2021. július 02., 12:232021. július 02., 12:23
A zenei esemény szervezői pénteken Facebook-oldalukon jelentették be, hogy úgy döntöttek, elmarad az idén júliusban tervezett buli.
Mint fogalmaztak, rendkívül rövid idő állna a rendelkezésükre, hogy a jelenlegi járványhelyzetben tető alá hozzák a fesztivált. Felmerült annak a lehetősége is, hogy esetleg őszre halasszák az eseményt, ám
A szervezők amúgy azt mondják, ők mindent megtettek annak érdekében, hogy meg tudják tartani a fesztivált, de kénytelenek voltak elengedni.
„2022 will be our summer of love” – áll máris a Neversea Facebook-oldalának a borítóképén is, pontos dátumot azonban egyelőre nem közöltek.
Mint ismeretes, Florin Cîțu miniszterelnök több ízben is úgy nyilatkozott, bár feloldották a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében bevezetett óvintézkedéseket, az olyan nagyobb fesztiválokat, mint a kolozsvári Untold vagy a Neversea valószínűleg csak augusztus elseje után lehet megszervezni.
A bonchidai Electric Castle szervezői már májusban bejelentették, hogy elmarad az idei fesztivál.
Az Untold szervezői viszont gőzerővel dolgoznak az idén szeptember 9–12. között tervezett kolozsvári fesztivál megvalósításán.

Az elektronikus zene legnevesebb lemezlovasai is fellépnek a szeptember 9–12. között szervezendő kolozsvári Untold fesztiválon – jelentették be a szervezők.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.
szóljon hozzá!