
Fotó: Facebook/Örökségünk őrei
Közzétette az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket! elnevezésű vetélkedő idei kiírását az RMDSZ ügyvezető elnökségének kulturális főosztálya.
2018. október 05., 19:442018. október 05., 19:44
„A 2012-ben útnak indított örökségvédelmi programunknak az a különlegessége, hogy maguk, a fiatalok alakítják saját ötleteik alapján. Öt év alatt olyan mozgalommá tették az Örökségünk Őreit, amelyet ma már európai sikertörténetként emlegetnek” – mondta Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök.
A program keretében a középiskolás diákoknak ki kell választaniuk egy-egy műemléket, és fel kell fedezniük, illetve másoknak is meg kell mutatniuk azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik az épületet.
Az idei évad végén az iskolai, városi, megyei és regionális megmérettetések után országos döntőt is szerveznek a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiummal közösen 2019 áprilisában Kolozsváron. Az új kiírás három nyertes csapata – az eddigi évekhez hasonlóan – Winkler Gyula EP-képviselő meghívására 2019. április 8–10. között brüsszeli tanulmányútra mehet.
A versenyben nemcsak a diákok vehetnek részt, hanem bevonnak szakembereket, diáktársakat, szülőket, barátokat egyaránt. „Az Örökségünk Őrei mozgalom olyan generációt nevel, amelynek igénye a magyar épített örökség megbecsülése, amely nemcsak nyilatkozatokban, hanem tettekkel is hozzájárul ahhoz, hogy jövőnk legyen itthon, Erdélyben” – hangsúlyozta Hegedüs Csilla. Az érdeklődő diákok október 15-ig jelentkezhetnek a versenyre.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!