Hirdetés

Elia Kazan előtt tisztelgett Scorsese

A velencei filmfesztiválon bemutatott portréfilmjével tisztelgett Elia Kazan, Hollywood és a Broadway egyik legnagyobb hatású rendezője előtt Martin Scorsese, aki munkájában Kazan informátori múltját is körüljárta.

2010. szeptember 07., 10:312010. szeptember 07., 10:31

Az egyórás, A Letter to Elia (Levél Eliának) című dokumentumfilmben Scorsese mint pályája ihletőjét mutatja be Kazant, elkötelezve magát annak gazdag érzelemvilágú, nyers, realista stílusa mellett. Mint felidézte, a Marlon Brandóval készült A rakparton és a James Deannel forgatott Édentől keletre című filmje gyakorolta rá a legmélyebb benyomást; ezek bemutatásakor, az ötvenes évek közepén még kamasz volt.

„Szinte lehetetlen elmondani, milyen mélyen megérintettek Kazan filmjei” – írta Scorsese 2003-ban, röviddel a 94 esztendős rendező halála után. Scorsese Robert De Niróval együtt Kazan oldalára állt, amikor a rendező 1999-ben életművéért Oscar-díjat kapott. A díj átadását ugyanis nagy viták előzték meg: Hollywoodban sokan még ekkor sem tudták megbocsátani az évek során filmjeivel húsz Oscar-díjat elnyert rendezőnek, hogy 1952-ben, a McCarthy-éra idején nyolc kollégáját mint a kommunista párt tagjait megnevezte az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság előtt. Feladott kollégáival még a Group Színházban dolgozott együtt kezdő színészként.

Kazan egyébként 1934 és 1936 között maga is a párt tagja volt. A McCarthy-bizottság informálása miatt sok barátját veszítette el nemcsak Hollywood, hanem az amerikai szellemi élet kiválóságai közül is. Sokan máig kárhoztatják, miért változtatta meg döntését, hogy nem tanúskodik, és miért adta ki mégis a nyolc nevet. „Hosszú évek óta gyűlöltem a kommunistákat, és nem éreztem úgy, hogy fel kellene adnom a karrieremet az ő védelmükben” – fogalmazott visszaemlékezésében Kazan.

Scorsese dokumentumfilmjében Kazan maga is hosszan megszólal egy interjúban. Egyebek mellett azt mondja, „csak az elfogadhatóbbat választottam két lehetőség közül, amelyek mindegyike fájdalmas és rossz volt”. Szerinte egyébként ezt követően készültek legjobb filmjei, holott addigra már hírnevet szerzett a Broadwayn Az ügynök halála vagy A vágy villamosa című darab rendezőjeként, és megalapította az Actors’ Stúdiót.

A rakparton és az Édentől keletre című klasszikusaiban szakított a hagyományos hollywoodi cukormázzal bevont főhősökkel, tabunak számító szenvedélyeket, szétdúlt családi kapcsolatokat és alvilági figurákat lopott fel a filmvászonra. Mint Scorsese magyarázta, a korábban elképzelhető érzelmi és pszichológiai határok kitágultak Kazan munkáiban. „A filmjeiben szereplő embereket nap mint nap láttam, ismertem őket. Olyan volt, mintha a világ, amiben éltem, megelevenedett volna” – fejtette ki.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés