
Fotó: Krónika
Több mint öt évtizedes filmes pályafutásának mérföldkövei közül több is a mozi klasszikusává vált. Elisabeth Taylor partnere volt a Macska a forró bádogtetőn című Tennessee Williams-adaptációban (1958), ő volt a főhőse a Leon Uris regényéből készült Exodusnak (1960), fontos alakítása volt A hallgatag ember félvér indiánja (1967), és felejthetetlen párost alakítottak Robert Redforddal a Butch Cassidy és a Sundance kölyökben (1969). Ugyancsak ők fémjelezték 1973-ban a Nagy balhé című gengszterkomédiát. Bár összesen tízszer jelölték a legjobb férfi alakítás Oscar-díjára, Newman csak 1987-ben vehette át az aranyszobrot A pénz színéért. Többször is próbálkozott a rendezéssel, e filmjei közül a Gamma-sugarak hatása a százszorszépekre című alkotása volt a legsikerültebb, főszerepben feleségével, Joanne Woodwarddal. Paul Newman 2007-ben jelentette be visszavonulását, arra hivatkozva, hogy megromlott a memóriája. „Ha az embernek romlik a memóriája, lassan elveszti önbizalmát és alkotóképességét. Ezért úgy gondolom, jobb, ha becsukom a színészet könyvét” – mondta.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.