
2011. február 08., 10:142011. február 08., 10:14
Az Irish Times on-line kiadása úgy értesült, hogy holttestét vasárnap a kora reggeli órákban találták meg estephonai hotelszobájában. A halottkémi eljárásra a közeli Malagában kerül sor – tette hozzá a lap.
Az északír születésű zenész a hatvanas évek vége óta volt aktív alkotó. Szólóéveit megelőzően, illetve részben azokkal párhuzamosan olyan remek hard rock zenekarokban játszott, mint a Skid Row, a Colosseum II és a Thin Lizzy. Utóbbi formációhoz fűződik a Whiskey in the Jar vagy a The Boys Are Back in Town című sláger.
„Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy meghalt” – nyilatkozta halálhíréről értesülve a Thin Lizzy korábbi gitárosa, Eric Bell. Játékára talán a legnagyobb hatással Peter Green, a Fleetwood Mac egykori tagja volt. Első önálló albuma az 1973-ban megjelent Grinding Stone volt, az átütő sikerre azonban 1979-ig kellett várnia: a listákra került Parisienne Walkways című dal évtizedeken át kihagyhatatlan darab volt fellépései alkalmával. A gitáros legismertebb dala azonban nem ez, hanem az 1987-ben megjelent albumán, a Wild Frontieren található The Loner című dal, amelyet ma is világszerte játszanak a rádióállomások. A szám eredetileg Cozy Powell szerzeménye, igaz, Moore jelentősen áthangszerelte azt. A főleg technikai képességei miatt elismert gitáros dallamvilágával is maga mellé állította a közönséget és a szakmát.
Az 1980-as években az egyik legnagyobb hatású rockgitárosként halmozta slágereit, hogy aztán az 1990-es években visszatérjen a blues-rockhoz: az 1990-ben megjelent Still Got the Blues, majd két évvel később az After Hours szintén elképesztő sikert aratott. John Mayall, B. B. King, George Harrison, Trilok Gurtu, Ozzy Osbourne, Andrew Lloyd Webber, Paul Rodgers – csak néhány név azok közül, akik együtt játszottak vele. Közülük Harrison, az egykori Beatles-tag a Still Got the Blues egyik dalában (That Kind of Woman), valamint a Traveling Wilburys supergroup második albumán is dolgozott vele.
Moore 2008-ban adta ki utolsó stúdiólemezét Bad for You Baby címmel. Abban az évben, júniusban fellépett az alsóörsi Harley Davidson-fesztiválon, 2009 novemberében pedig a Syma-csarnokban koncertezett. „A bluest szeretem a legjobban játszani” – mondta az utolsó magyarországi fellépése előtt egy nappal tartott sajtótájékoztatón.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.