2008. április 07., 00:002008. április 07., 00:00
A színész életének utolsó éveiben Alzheimer-kórban szenvedett. „Nagyra értékeljük a barátai, kollégái és csodálói által tanúsított töretlen támogatást. Szenvedéllyel vetette bele magát minden szerepbe, amelyet megszemélyesített, és minden ügyet példa nélküli lelkesedéssel támogatott” – áll a család által kiadott közleményben. Charlton Heston az 1940-es években kezdte karrierjét. A magas, izmos, szép arcú, zengő hangú színész ideális hőse volt a vallási és történelmi múltat feldolgozó hollywoodi filmeknek. „Az arcom egy másik kort idéz” – mondta gyakran. 1960-ban a William Wyler rendezte, 11 Oscarral jutalmazott Ben Hur című filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat kapta. Emlékezetes filmje volt az 1956-ban készült Tízparancsolat – amelyben Mózest alakította –, az 1961-es Cid, az 1968-ban forgatott Majmok bolygója, az 55 nap Pekingben (1963), valamint a Földrengés (1974). A filmen kívül az életben is gyakran vállalta a vezér szerepét: elnöke volt a Színészek Céhének és az Amerikai Filmintézetnek, és részt vett az 50-es évek polgárjogi mozgalmában is. 1998-ban megválasztották a fegyverviselők jogait képviselő Nemzeti Lövészegylet elnökének (NRA), amelynek öt évig volt a vezetője. 2003-ban George Bush elnök a legrangosabb polgári kitüntetést, a Szabadság-emlékérmet adományozta az idős művésznek. Hestont felesége, Lydia Clarke, akivel 64 évig élt házasságban, valamint két gyermekük, Fraser és Holly Ann gyászolja.
MTI
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.